Ezt a kávéfőzőt minden fakitermelő brigád, erdész és vadász elfogadná a terepen

A Makita elektromos szerszámai mellett igazi terepi kávéfőzőt is gyárt, amely akkumulátorral működik, így akár egy hajtás végén, akár fakitermelés közben vagy bárhol, az erdő közepén lefőhet a friss kávé. A rossz hír azonban, hogy egyelőre csak Japánban kapható, ahol 11 900 jenbe, azaz nagyjából 29 ezer forintba kerül. Ehhez jön még hozzá az akkumulátor és a töltő, amely egyébként ugyanaz, amit a Makita többi eszközében is használnak.
Ezt a kávéfőzőt minden fakitermelő brigád, erdész és vadász elfogadná a terepen
A terepi kávéfőző az Index.hu információi szerint Magyarországon augusztus 1-jétől kapható! makita_kavefozo (Index.hu nyomán Erdő-Mező Online)