Egymilliárd forintból fejlesztett a Szalai Kft. - Új fafeldolgozó üzemet avattak Zalalövőn

Közel tízmilliárd forint értékű rönkfát termelnek ki évente a mintegy 2 millió hektárnyi magyar erdőterületen - közölte a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára csütörtökön Zalalövőn, egy nyersfát feldolgozó cég fejlesztéseinek avatása alkalmából.
Egymilliárd forintból fejlesztett a Szalai Kft. - Új fafeldolgozó üzemet avattak Zalalövőn
Bitay Márton Örs, a Szalai Fafeldolgozó és Kereskedelmi Kft. új üzemcsarnokainak és faipari technológiai berendezéseinek átadásán beszélt arról, hogy a 22 állami erdészet az ország erdőállományának mintegy felét, egymillió hektárt kezel, felelős gazdálkodásukat a szeptember 1-jén életbe lépett erdőgazdálkodási törvény segíti. Hozzátette azt is, hogy elsősorban az állami erdészetekre hárul a szociális tűzifa biztosításának feladata is. Évente több mint 3 milliárd forint értéket képvisel a 140 ezer köbmétert meghaladó mennyiség. Magyarországon csupán 2-3 olyan állami és még további 7-8 magántulajdonú cég van, amelyik a kitermelt nyers fából magas minőségű és feldolgozottságú padlót képes előállítani, a 25 évvel ezelőtt létrejött zalalövői társaság ezen cégek közé tartozik - jelezte az államtitkár. Bitay Márton Örs úgy fogalmazott: a magyar gazdaság alapvetően nyersanyagtermelő rendszerben működik, ezért is számít jó példának a zalalövői vállalkozás, amely a hazai és a világpiacra termelve állít elő padlót. Meglátása szerint éppen ezek a kis cégek azok, amelyek a helyben termelésükkel megalapozzák az ország gazdasági növekedését. Kitért arra is: a Szalai Kft. termékeinek minőségét jelzi, hogy a Miniszterelnökség számára a budai Várban felújítás alatt lévő karmelita kolostor teljes padlózatát ez a cég készíti. Seres Szabolcs, a kft. ügyvezetője beszámolt arról, hogy a tavaly és idén megvalósult beruházásaik értéke meghaladja az egymilliárd forintot. A jelenleg 137 embert, a kapcsolt vállalkozásként működő Edelholz Kft.-vel együtt 186 alkalmazottat foglalkoztató vállalkozás telephelyén két új gyártócsarnok épült, illetve azokat új berendezésekkel szerelték fel, valamint korszerűsítették egyik korábbi épületüket. A cég kizárólag magyarországi tölgyrönköt dolgoz fel késztermékké, tömör és rétegelt padlóburkolatokat gyártanak, amelyeket Magyarországon kívül Nyugat-Európában és a Távol-Keleten értékesítenek. A hulladékból préselt fabrikettet állítanak elő, illetve az üzem hőszükségletét is ebből biztosítják. Legjelentősebb beszállítóik az állami erdőgazdaságok, amelyektől évente 15 ezer köbméter nyers rönköt, valamint 2-2,5 ezer köbméter fűrészárut vásárolnak. Az elmúlt évben több mint 200 ezer négyzetméter fapadlót értékesítettek. Az ügyvezető hangsúlyozta: az utóbbi hét évben összesen 2,3 milliárd forint értékű beruházást hajtottak végre Zalalövőn, a beruházásösztönző állami programoknak köszönhetően 6 pályázatukkal együttesen közel 500 millió forint támogatást nyertek el. szalaifa Pintér Antal, Zalalövő polgármestere (Fidesz-KDNP) arra is felhívta a figyelmet, hogy a Szalai Kft. cégcsoportja a város legnagyobb helyi adófizetőjének számít. Az elmúlt három évben közel 69 millió forintot fizettek be a város kasszájába, miközben további 20 milliós támogatást nyújtottak sport, kulturális és oktatási célokra.  A nyilvános cégadatok szerint a Szalai Kft. tavaly 2,23 milliárd forint árbevétel mellett 550 millió forint adózás előtti nyereséggel zárta a 2016-os évet. Bitay Márton Örs csütörtökön részt vett a Lovasberényi Erdészeti Igazgatóság megújult látogatóközpontja és a hozzá tartozó kiszolgáló épületek átadó ünnepségén is, erről a Földművelésügyi Minisztérium (FM) tájékoztatta az MTI-t. A közlemény szerint a kedvező elhelyezkedés indokolttá tette a projekt megvalósítását, mivel a Velencei-tó, Budapest és Székesfehérvár közelsége elegendő látogatót jelent a turizmus fejlesztéséhez. Bitay Márton az átadáson elmondta, a felújított létesítmény a Cziráki uradalom intéző épülete volt, de az elmúlt évtizedekben elhanyagolták ezt a műemléket is. Az államtitkár emlékeztetett, a főnemesség olyan tevékenységet végzett birtokain, amit mai szóval közjóléti funkciónak neveznek, ezeket a feladatokat most az állami erdőgazdaságok látják el. Az agrártárca az elmúlt esztendőben 1 milliárd 35 millió forint tőkeemelést biztosított az állami erdőgazdaságoknak közjóléti beruházásokra, idén ugyanerre a célra további 612 és fél millió forint áll rendelkezésre - áll az FM közleményében. (MTI) erdomezolike