Fejlesztés a Mátraparkett üzemében

A svédpadló alapanyagának előkészítési technológiáját korszerűsítő, új gépet helyeztek üzembe az Egererdő Zrt. gyöngyösi Mátraparkett üzemében. A 130 millió forint értékű, önerős beruházás során a hőenergiát biztosító 30 éves kazánházat is korszerűsítették.
Fejlesztés a Mátraparkett üzemében
Ünnepélyesen Horváth László országgyűlési képviselő helyezte üzembe azt a korszerű, felületjavító és felületkitöltő gépet, ami a svédpadló gyártását teszi hatékonyabbá, melynek köszönhetően a padló minősége is javul. A gép teljesen új technológiát honosít meg hazánkban, hiszen ez az egyetlen ilyen gép az országban, és világszinten is mindössze 11 üzemel – tette hozzá az igazgató. Eddig ezt a munkafolyamatot kézzel, 5 fő végezte, most azonban a gép egyetlen kezelővel, majdnem dupla kapacitással dolgozik. A 250 négyzetméter helyett naponta mintegy 500 négyzetméter svédpadló kijavítását teszi lehetővé. A parkettagyár az Egererdő Zrt. meghatározó üzemegysége, ezért is volt fontos a fejlesztés. Minden beruházás, a munkahelyek biztonságát jelenti, és fontos, hogy a helyben megtermelt fát helyben is dolgozzák fel – mondta Horváth László országgyűlési képviselő. Ezen átalakítások és beruházások következtében javult az üzemen belüli logisztika, megszűnt a korábban szűk kapacitás, és felgyorsult az alapanyag előkészítés folyamata, és a kibocsájtott termékek minősége javult. matraparkett_gyongyostv Az üzem egy másik része is megújult, hiszen az összes hőenergiát biztosító kazánházat is korszerűsítették. A 30 éves hőközpont átépítése így jelentős költségcsökkentést eredményez. A két beruházás önerőből valósult meg, összértéke eléri a 130 millió forintot. (gyongyostv.hu) erdomezolike