Szilágyi Péter: Hálásak vagyunk Kanadának az ’56-os, soproni erdőmérnök hallgatók és oktatók befogadásáért

kanada_zaszloHálánkat kell kifejeznünk Kanadának a soproni Erdőmérnöki Főiskola hallgatóinak és oktatóinak befogadásáért az 1956-os forradalom és szabadságharc után – mondta hétfőn az MTI-nek a kanadai 1956-os megemlékezéseken résztvevő Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai helyettes államtitkára.

A politikus kanadai magyar szervezetek meghívására érkezett Vancouver városába, ahol október 22-én részt vett a helyi Magyar Házban gálaest keretében tartott megemlékezésen.

Szilágyi Péter az MTI-vel közölte: a gálaesten elmondott beszédében rámutatott, hogy a soproni Erdőmérnöki Főiskola hallgatóinak és oktatóinak Vancouverben, azon belül is a British Columbia Egyetemen nyílt lehetősége folytatni pályájukat 1956 eseményei után. A hallgatók emellett lehetőséget kaptak arra, hogy magyar nyelven folytathassák tanulmányaikat.

“A mindenkori magyar kormány hálával tartozik Kanadának, hogy nemcsak a soproni erdészek, hanem több tízezer magyar segélykérő hangját hallotta meg, akik a szabadságharc leverését követően Kanadában találtak otthonra. Népességszámához viszonyítva egyetlen másik ország sem adott otthont ilyen nagy létszámú magyar menekültcsoportnak” – mutatott rá beszédében Szilágyi Péter.

szilagyi_peter

Szilágyi Péter közölte azt is, hogy 1956. október 23-át követően a magyarság soha nem látott összefogása valósult meg, a magyar kormány álláspontja pedig az, hogy ezt az összefogást kell erősíteni a kanadai magyar diaszpórában, amely tudja segíteni Magyarországot. Úgy fogalmazott: minden magyar nemzetiségű ember külföldön nagykövete Magyarországnak, a többségi társadalom rajtuk keresztül alkot képet országunkról.

Szilágyi Péter a gálaesten közölte azt is, hogy a diaszpórában élő magyarok hasznos tagjai a magyarságnak, erősítésük és segítésük éppen ezért stratégiai fontosságú kérdés. Ezért a magyar kormány az idei év második felében csaknem 25 ezer kanadai dollárral (mintegy 5 millió forinttal) járult hozzá a két vancouveri magyar iskola infrastrukturális fejlesztéséhez.

A magyar tisztségviselő az MTI-vel tudatta, hogy a magyar szervezetekkel együtt október 23-án koszorúzták meg az 1956-os emlékművet a Forest Lawn temetőben.

Szilágyi Péter kiemelte, hogy a múlt héten hunyt el a Kanadába menekült soproni Erdőmérnöki Főiskola hallgatóinak legfiatalabb tagja, Józsa László, kiemelkedő vancouveri magyar is.

Józsa László elismert mérnökként tevékenykedett Kanadában, fafaragásai, székelykapui, indián totem oszlopai országosan ismerté tették. Fő műve a vancouveri British Columbia Egyetem parkjában található székelykapu.

Szilágyi Péter kedden a Vancouvertől keletre fekvő Edmontonba utazik, ahol szerdától vasárnapig tart a kanadai magyar szervezetek központi ünnepségsorozata a Kanadai Magyar Kulturális Tanács szervezésében. Számos program várja az érdeklődőket: többek között a Csík zenekar fellépése, magyar bor és gasztronómiai fesztivál, Zsolnay kiállítás és egy magyar filmfesztivál is – tette hozzá.

Szombaton, október 29-én 49. alkalommal kerül megrendezésre az edmontoni Csárdás Bál, amely kimondottan a nemzetpolitikai államtitkársághoz kapcsolódik, ugyanis aznap kerül sor a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasainak a találkozójára. A program az államtitkárság a külföldi magyarok támogatását célzó programja, minden évben száz ember nyeri el az ösztöndíjat, Kanadában 14-en vannak.

(MTI)

erdomezolike

Hozzászólások

hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?