Erdőfelügyelő lettem

Azt álmodtam, hogy erdőfelügyelő vagyok, 1879-ben. Reggel felkelek, kezembe veszem az Erdészeti Lapokat és a következő sorok ragadják magával a figyelmemet:
Erdőfelügyelő lettem
„Minden intézmény sikere és belterjes fejlődése a végrehajtó közegek szakképzettségétől, tevékenységi és teremtő szellemétől függvén: ugyanezt mondhatjuk a nemzetgazdaság bármely ágáról, s ezek között különösen az erdészetről. Szakképzettséggel, hivatásuk fontosságának tudatával biró tisztviselőkben nincs itt hiány, sőt büszke önérzettel kimondhatjuk, hogy akkora szellemi tőkét s gyakorlati jártasságot a közpályák egyik osztálya sem mutathat fel, mint ez, hol a hivatali élet első lépcsője: a gyakornokság is sok olyan feladatot tüz az arra lépő elébe, mely jelentékeny önállóság s beható szakértelem nélkül egy lépésnyi haladást sem enged, s hol a rendes tiszti rangra emelkedett egyén mechanikai irodamunkák helyett épen alkotási ügyességet és sokoldalú exact tanulságot igénylő műszaki szerepkörre számithat leginkább.”*
Büszkeséget érzek, hiszen ez a szakma csúcsa. Nem is hullott az ölembe az a kitüntetés! Keményen meg kellett dolgoznom érte. De ma már úgy ismerem a környező erdőket, mint a tenyeremet. Figyelemmel kísérem az elültetett facsemeték fejlődését. Szigorú vagyok az erdő ápolását illetően, hiszen az általam ellenőrzött erdőfelújításokból lesznek a jövő erdei. Felismerem az erdő jeleit, ha már túl sűrűn vannak benne a fák, ilyenkor néhányat kivágatok, hogy a legszebbek jobban tudjanak nőni. Végül, ha már lejárt az erdő ideje, kivágatom a fákat. A kivágott fák helyére pedig új csemeték kerülnek. Bárcsak 300 évig élhetnék! Én lennék a tökéletes erdőfelügyelő! Nagyon szeretem az erdőt járni, tanulmányozni az éghajlatot, a talajviszonyokat. Álmomban mosolyogva fordulok át a másik oldalamra és ekkor hirtelen megváltozik a kép. Már nem egy bölcs, tapasztalt embernek érzem magam. Milyen évet írunk? Kapom elő a telefonom a zsebemből és ránézek a képernyőre. 2016. Az íróasztalomon látok egy névjegykártyát, amelyen ez áll: Kiczkó Mónika erdőfelügyelő. Nem értem hogyan lehetséges ez. Hiszen csak tavaly végeztem az egyetemen, a diplomámat még nem kaptam kézhez, mert nincs nyelvvizsgám. Még egy műveleti lapot sem állíthatok ki – nincs meg a két év gyakorlatom - nem vagyok jogosult erdészeti szakszemélyzet. Erdőfelügyelő azonban már lehetek. Nem értem. Nem vagyok büszke, csak fáradt. Megvisel a mindennapos túlóra, hiszen a rengeteg adminisztrációt nem tudom a rendes munkaidőben elvégezni. Már a napját sem tudom mikor voltam erdőben utoljára. Hol vagyok egyáltalán felügyelő? Három hónapig voltam itt, fél évig ott, esélyem sincs megismerni az erdőket. Lehet, hogy be kéne adnom az önéletrajzomat egy állami erdészethez? Hátha lenne valami munka… Ahogy ezen elmélkedem, meglátom az asztalomon tornyosuló irathalmazt, amelynek a tetején egy tavaly augusztusban beérkezett erdőtervtől eltérő kérelem hever. Még nem tudtam elbírálni, voltak más fontosabb dolgaim, például a szankciós erdősítések. A torony hirtelen elkezd felém dőlni. Érzem, hogyan temet maga alá a papírrengeteg. Kopogásra riadok fel. Apa néz be az ajtómon, és rám szól, hogy mit lustálkodom annyit, hiszen ma akác magot vetünk, és nekem kell ülni a gépen. Kapkodva öltözöm, de azért rápillantok a diplomámra az asztalon, és megnyugszom. Mire kiérek az udvarra, apa már a traktorban ül. Még mindig émelygő gyomorral kérdezem - ugye nem baj, ha a mai papírmunkát holnapra halasztom? Természetesen a fenti történet kitalált, bármi hasonlóság a valósághoz csak a véletlen műve. *(Téglás Gábor – Erdőőri póttanfolyamok, Erdészeti lapok 18. évf. 2. füzet, (1879.)) Kiczkó Mónika kiczko_monika     Kövesd a Kiczkó – alföldi magánerdő Facebook oldalt minden nap! >>> Alföldi magánerdő blog >>>       erdomezolike