Erdőkezelési munkák kezdődnek a Debreceni Nagyerdőben is

Fakitermelési munkák kezdődnek 2016. február 5-én a Debreceni Nagyerdőben. A NYÍRERDŐ Zrt. Debreceni Erdészete kezelésében levő Nagyerdőből négy helyszínen, összesen 5,7 hektár idős kocsányos tölgyes állományt termelnek le és újítanak fel 2016-ban.
Erdőkezelési munkák kezdődnek a Debreceni Nagyerdőben is
Az erdészet a tervezett munkálatokat természetesen egyeztette a természetvédelmi hatósággal, a fakitermelés kizárólag érvényes engedélyek birtokában kezdődik meg. A kitermelésre kerülő erdőrészletek felújítása a Debreceni Nagyerdő rekonstrukciós programjának keretén belül valósul meg. A debreceniek számára a Nagyerdő a kikapcsolódás, felüdülés és sportolás kiemelt helyszíne. Egy ilyen frekventált helyen felelősségteljesen kell megválasztanunk a fakitermeléssel érintett területeinket, elkerülve az erdőjárók veszélyeztetését. A fahasználati munka tavasszal március 15-ig tart, majd ősszel augusztus 15. után folytatódik, a hatósági engedélyekben előírtaknak megfelelően. A terület felújítása még ebben az évben megtörténik, helyben gyűjtött kocsányos tölgy makkvetéssel. Természetesen az erdőrészletekben az idős állomány ökológiai memóriájának átörökítése érdekében őshonos fafajokból hagyásfák, hagyásfa-csoportok kerülnek kijelölésre. A jelentős érdeklődésre való tekintettel a munkavégzés során kitermelt tűzifából a lakossági igények kielégítését tervezzük. Kérjük az erdő látogatóinak türelmét és megértését a fakitermelések időszakában – tájékoztatott Fekete György a NYÍRERDŐ Zrt. Debreceni Erdészetének igazgatója. (Nyírerdő Zrt.) erdomezolike