Több mint ezer gyermek tette le az erdőőri vizsgát az Erdők Hetén

Idén 19. alkalommal vehettek részt az erdőbarátok az Erdők Hete programjain. A 2015. szeptember 28. és október 4. között lezajlott egyhetes programsorozat három napján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) Erdészeti Igazgatóságának FIRELIFE projektje is nagy sikerrel szerepelt.
Több mint ezer gyermek tette le az erdőőri vizsgát az Erdők Hetén
Országszerte mintegy 150 program közül válogathattak azok, akik közös kincsünkkel, a magyar erdőkkel akartak közelebbről ismerkedni. A rendezvény tematikáját tekintve idén az erdők megújulásával kapcsolatos tudnivalók kerültek előtérbe. A napfényes őszi időben 1000-nél is több kisgyerek fedezte fel a FIRELIFE projekt erdőtűz-megelőzésről szóló kalandpályáját az Északerdő Zrt., valamint a Kefag Zrt. közreműködésével. Szeptember 29-30-án Miskolcon, a Csanyiki Erdészeti Erdei Iskola 10. jubileumán, október 1-jén pedig a Kecskeméti Arborétumban szerezhettek erdőőr oklevelet az általános iskolások. A gyerekek mindkét helyszínen lelkesen rajzoltak, színeztek, kirakóztak, vízipisztollyal tüzet oltottak, majd nagyokat ugráltak az ugrálóvárban, hogy aztán büszke erdőőrré avassák őket. A feladványok megoldása során pedig olyan hasznos ismeretekhez jutottak, melyek révén minden bizonnyal számukra is természetessé válik, hogy az erdők védelme, megőrzése közös érdekünk, közös feladatunk. További információk, valamint a rendezvényeken készült fényképek elérhetők a www.erdotuz.hu oldalon. Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdészeti Igazgatóság FIRELIFE Erdőtűz-megelőzési projekt erdomezolike