A gyulai Városerdőben folytatódik a Muzsikál az erdő

A gyulai Városerdőben folytatódik a Muzsikál az erdő programsorozata szeptember 26-án és 27-én.
A gyulai Városerdőben folytatódik a Muzsikál az erdő
A Muzsikál az erdő a Körösök völgyében című rendezvényen fellép többek között a gyulai Erkel Ferenc Kamarakórus, a sarkadi Kónya Kórus, a kecskeméti Aurin leánykar, a gyöngyösi Musica Mansueta Kamarazenekar, az Erkel Ferenc Ifjúsági Fúvószenekar, valamint a Corpus Harsona Quartett - derül ki a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményéből. A Muzsikál az erdő-rendezvények rendszeres fellépője, Szokolay Dongó Balázs ezúttal Fábri Gézával ad elő ősi, a lelket mélyen érintő dallamokat dudán, furulyán és kobzon. A Harrukern és az Őszi Csalogató néptáncegyüttesek magyar táncokat mutatnak be a Kárpát-medence népzenei kincséből válogatva. Petruska András előadása pedig arra mutat példát, hogyan hathat megtermékenyítő módon a magyar népzene a gitárjátékra. Nem maradhat el a rendezvény meghatározó eleme, a szakvezetéses erdei séta sem. Lesz erdei tájfutóverseny, kerékpártúra és lovas fogatokkal is kocsikázhatnak az érdeklődők. Bemutatkozik a Városerdőn működő erdei iskola és előadást tart Borovics Attila, az Erdészeti Tudományos Intézet igazgatója is. Tiszta idő esetén csillagászok útmutatása mellett lehet megcsodálni a csillagos égboltot a Körös partján. Az erdei kápolnánál felavatják Józsa Judit kerámiaszobrász Összetartás című emlékplakettjét. Verseket mond Vasvári Csaba színművész, a szarvasi Vajda Péter Színjátszó Csoport erdei színdarabbal készül, a Muzsikál az erdő fotópályázatának helyezett képeiből és a Székely Aladár Fotóklub válogatásából pedig fotókiállítás nyílik a rendezvényen. A Muzsikál az erdő támogatja az Áder János köztársasági elnök kezdeményezésére létrejött Élő bolygónk klíma-kampányt. A rendezvényen megjelennek az Élő bolygó munkatársai, hogy a résztvevőkkel megismertessék a fenntarthatóságért folytatott kampány fontosságát. A kétnapos rendezvény - a Délalföldi Erdészeti Zrt.-vel együttműködve - az Erdők Hete nyitórendezvénye is egyben. A 12 éve a Mátrában szerveződő Muzsikál az erdő-rendezvények három éve indultak el az országos rendezvénnyé válás útján. (MTI) erdomezolike