Ősszel szavazhatja meg az országgyűlés az új vadgazdálkodási törvényt

Ősszel szavazhatja meg az országgyűlés az új vadgazdálkodási törvényt, amelynek központjában az ésszerű, reális természetvédelem áll, valamint a tájegységi vadgazdálkodás megteremtése - mondta a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára szombaton a Győr-Moson-Sopron megyei Göbös-majorban tartott megyei vadásznapon.
Ősszel szavazhatja meg az országgyűlés az új vadgazdálkodási törvényt
Bitay Márton elmondta, hogy az új törvény a szakmaiságot, a magyar vadászati kultúrát és a vadállomány világszínvonalát megerősítő jogszabály lesz. Hozzátette: a leendő törvény segít abban is, hogy aki a szabályok szerint vadászik, mindezt úgy tehesse meg, hogy közben a vadászatot, mint egyik nemzeti értékünket gyarapítja. Bitay Márton elmondta azt is, hogy a tervezett változtatásokról a társadalmi egyeztetés a szakmai szervezetekkel tavasszal kezdődött, a jövő héten elkészülhet a törvény szövege is, amely ötven tájegységre osztja az országot. A Gödöllői Egyetemen kidolgozott tájegységi rendszernél az adott területre leginkább jellemző vadak biológiai életterét veszik figyelembe - tette hozzá. Az új törvény létjogosultságáról azt mondta a politikus, hogy az 1996-os már elavult, mert az elmúlt húsz évben sokat változott a természet és a vadállomány struktúrája. Példaként említette, hogy míg évekkel korábban az alföldi régióban egy vaddisznót sem lőttek ki, addig most rekordot dönt az egyedek száma. Hangsúlyozta: az új törvény rendezni szeretné a vadkárok kérdését is, különösen a vadászok és a földtulajdonosok között. Megemlítette, hogy a jogszabály szabályozza majd a földtulajdonosi közös képviselők intézményét, amelyet bár a jelenlegi vadgazdálkodási törvény már ismer, de nem rendelkezik azok kötelességeiről és jogairól. A Győr-Moson-Sopron megyei vadásznapon átadták a vadászszövetségi kitüntetéseket, emellett hat új vadász tett fogadalmat, miután eredményesen levizsgázott. (MTI/FM Sajtóiroda) erdomezolike