Országos lövészverseny Vas megyében - A Gemenc Zrt. csapata győzött

2009 és 2013 után harmadik alkalommal rendezte a Szombathelyi Erdészeti Zrt. az országos lövészversenyt május 22-én.
Országos lövészverseny Vas megyében - A Gemenc Zrt. csapata győzött
Az idén 12. alkalommal kiírt, Magyar Erdőgazdálkodásban Dolgozók Vadász Többtusa Lőbajnokság sorozat 4. állomásának a Káld-Hidegkúti lőtér adott otthont. A versenyt Bakó Csaba, társaságunk erdőgazdálkodási igazgatója nyitotta meg, majd a házigazdák nevében Monostori Miklós a Sárvári Erdészeti Igazgatóság vezetője köszöntötte a versenyzőket. Ezután Pukánszki Zoltán vadgazdálkodási csoportvezető – a verseny főszervezője – ismertette a szabályokat. A versenyre 12 Erdőgazdaság 4-4 fős csapata és 56 egyéni induló nevezett, akik három sörétes (korongvadászat, toronykorong, trap) és kettő kisgolyós (futóvad- és bukó cél) versenyszámban mérték össze tudásukat. szombathely_loveszverseny_2 A korongvadászatnál 25 (9 egyes és 8 doublé), a toronykorongnál (10 egyes és 5 doublé) és a trap (20 egyes) pályákon 20-20 korongra lőttek a versenyzők. A toronykorongnál és a trapnál 5 lőállásból kellett összesen 20-20 korongra lövést tenni. A futóvad lövészet során 10 lövést kellett leadni „lassú” és „gyors”célra, ahol a vaddisznó alakú lőlap a 10 m széles nyiladékon 5 illetve 2,5 mp alatt „fut” át. A 10 bukócél mindegyikére 1-1 lövést lehetett leadni szabad kézből 50 m-re. A célok négyféle nagyságú, négyzet alakú találatra eldőlő fém lapok, melyek legkisebbike kb. 3x3 cm-es. Az egyes versenyszámoknál 100-100, összesen 500 pontot lehetett elérni. Az időjárás nem fogadta kegyeibe a résztvevőket, az eső egész nap kisebb-nagyobb intenzitással esett, továbbá időnként viharos erejű szél is feltámadt. A rendezvény zökkenő mentesen lezajlott, technikai hiba nélkül, a résztvevőket délután fél kettőtől ebéd várta a hidegkúti konferencia teremben. Társaságunkat a Paukovits Tibor, Doncsecz Károly, Borsos Zoltán és Szalai Csaba alkotta csapat képviselte. Nagyon szoros végeredmény alakult ki az élen végzett csapatok és versenyzők között, csak néhány pont különbség döntött. A verseny végeredménye: Csapat: I. Gemenc Zrt. - 1562 pont II. Gyulaj Zrt. - 1515 pont III. Zalaerdő Zrt. - 1510 pont szombathely_loveszverseny_1 Egyéni: I. Karikó Róbert - Zalaerdő Zrt. - 416 pont II. Pap Norbert - NEFAG Zrt. - 414 pont III. Ifj. Gróf András - Zalaerdő Zrt.. - 412 pont IV. Kovács Ignác - 405 pont V. Vizi Norbert - Bakonyerdő Zrt. - 404 pont VI. Csernus Zsolt - NEFAG Zrt. - 400 pont Társaságunk csapata a VII. helyen végzett, egyéniben Doncsecz Károly (16. hely) érte el a legjobb helyezést. szombathely_loveszverseny_3 A díjakat Bakó Csaba erdőgazdálkodási igazgató, Monostori Miklós, a házigazda erdészet igazgatója és Pukánszki Zoltán vadgazdálkodási csoportvezető adták át. Köszönet illeti a verseny rendezőit, a Sárvári Erdészeti Igazgatóság munkatársait a pályák előkészítéséért, a magas színvonalú szervezésért. A verseny végén a résztvevők képviselője köszönte meg a szervezők odaadó munkáját. (Szalai Csaba – Szombathelyi Erdészeti Zrt.) erdomezolike