Hatvanezer hektár erdőt nem akarnak visszaadni a cseh egyházaknak

Mintegy 60 ezer hektárnyi erdő visszaadását utasította el az egyházi kárpótlás keretében a cseh állami erdőgazdasági vállalat (Lesy CR), mert kétségei vannak az egyházak követelésének jogosságáról - jelentette be Daniel Szórád, a Lesy CR vezérigazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján a kelet-csehországi Hradec Královéban.
Hatvanezer hektár erdőt nem akarnak visszaadni a cseh egyházaknak
Az egyházi kárpótlási törvény alapján az egyházak, döntően a katolikus egyház, összesen 140 ezer hektárnyi erdőt követelnek vissza az államtól. Ebből 60 ezer hektárt már visszakaptak, míg további húszezer hektár visszaszolgáltatásáról már megszületett a megegyezés. Az egyházak által követelt 140 ezer hektár a csehországi erdők 8 százalékát teszi ki. A csehországi erdők összterülete 1,3 millió hektár. "Hatvanezer hektárnál kétségeink vannak, hogy jogos-e a követelés. Az egyes követeléseket nemcsak a jogászok, hanem a történészek is vizsgálják" - mondta Szórád újságíróknak. A vitatott kárpótlási kéréseket az erdők esetében először az állami kataszteri hivatal is megvizsgálja, majd az egyes ügyekben a bíróság fog dönteni. A 2012 őszén elfogadott egyházi kárpótlási törvény alapján az egyházak 75 milliárd korona értékben visszakapják a kommunista rendszer ideje alatt elkobzott ingatlanjaikat, földjeiket, erdeiket, halastavaikat. A vissza nem adható vagyonért 59 milliárd koronát készpénzben kapnak meg a következő 30 év folyamán a mindenkori inflációval kiigazítva az összeget. Ugyanakkor 2030-ig fokozatosan megszüntetik az egyházak - jelenleg évi mintegy másfél milliárd koronás - állami támogatását. (MTI) erdomezolike