Az Erdők Világnapja – 2015 – A FAO felhívása

Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) Erdészeti Osztálya és az ENSZ Erdészeti Fórumának (UNFF) Titkársága tisztelettel továbbítja az alábbi információkat a 2015-ös Erdők Világnapja (IDF) ünnepével kapcsolatban.
Az Erdők Világnapja – 2015 – A FAO felhívása
Az Erdők Nemzetközi Napjának ünnepét (március 21-ike) az ENSZ Közgyűlés alapította, azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a fontos, különböző típusú erdőkre és a fákra. Az erdők vezető helyet foglaltak el az éghajlatváltozásról folytatott számos nemzetközi tárgyaláson, a 2015 utáni időszak fejlesztési programjában. Annak érdekében, hogy kihasználjuk ezt a nemzetközi érdeklődést, a Partnerségi Együttműködés az Erdőkért (CPF) tagjai javasoltak a 2015. évi Erdők Világnapja ünnepségének központi a témát, az erdők összehangolt kommunikációjának növelése érdekében, eközben lehetővé teszi országok és szervezetek számára, hogy személyre szabott témát válasszanak a saját prioritási területükön. E célból a CPF javasolta, hogy a 2015. évi Erdők Világnapja témája legyen az "Erdők, Klíma, Változás", hogy kommunikálni lehessen az erdők és az éghajlatváltozás közötti kapcsolatot, és szolgáljon felhívásként a cselekvésre és a változásra. erdok_nemzetkozi_naja_nagy   Reméljük, hogy Ön is csatlakozik hozzánk az erdészeti alapú megoldások kommunikációjához az éghajlatváltozás mérséklése és az alkalmazkodás, illetve szélesebb értelemben az erdők és a fenntartható fejlődés érdekében, az Erdők Világnapja kommunikációs platformján. Az Erdők Világnapja nemzeti ünnepségei támogatására a FAO Erdészeti Osztálya és a UNFF titkársága különböző multimédiás termékeket készítettek. Ezek az információs források rendelkezésre állnak online módon a FAO és a UNFFS honlapokon – olvasható az Eduardo Rojas-Briales, az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete főigazgató-helyettese és az Erdészeti Osztály vezetője és Manoel Sobral Filho az Egyesült Nemzetek Erdészeti Fórumának titkársága Gazdasági és Szociális Ügyek Osztálya igazgatója által aláírt felhívásban. Háttér Az ENSZ Közgyűlés 2012. december 21-i, 67/200 sz. állásfoglalásában kihirdette, hogy minden évben március 21-ike az Erdők Világnapja. 2013-ban kezdődően meg kell tartani, annak érdekében, hogy megünnepeljék, és felhívják a figyelmet mindenféle típusú erdők és fák fontosságára. A Közgyűlés felkérte az Egyesült Nemzetek Erdészeti Fóruma Titkárságát, hogy együttműködve az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetével, az Erdők Világnapja végrehajtásának elősegítése érdekében működjenek együtt a kormányokkal, a Partnerségi Együttműködés az Erdőkért tagjaival, a nemzetközi, regionális és kistérségi szervezetekkel, valamint az érdekelt főbb csoportokkal. (Forestpress.hu) erdomezolike