Áder civil összefogást sürget a tavalyi erdőkárok enyhítésére - Az OEE elnökét is fogadta

Az állami támogatás mellett civil összefogást sürget Áder János köztársasági elnök a tavaly decemberi ónos eső és az azt követő jegesedés okozta erdőkárok enyhítésére. Az államfő azt kérte a közmédiától, fordítson kiemelt figyelmet e civil összefogásra.
Áder civil összefogást sürget a tavalyi erdőkárok enyhítésére - Az OEE elnökét is fogadta
A Köztársasági Elnöki Hivatal Sajtóigazgatósága az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében tudatta, hogy az államfő fogadta Zámbó Pétert, az Országos Erdészeti Egyesület elnökét, aki tájékoztatást adott a károkról, az elmúlt másfél hónapban történt munkálatokról és a további teendőkről. Az erdészek becslése szerint az elmúlt 30-40 év munkáját tette tönkre a decemberi természeti katasztrófa, amelynek következtében 34 ezer hektár állami erdőt kell helyreállítani. A kár akkora, hogy enyhítése állami segítség mellett is csak társadalmi összefogással történhet meg - hangsúlyozták. [caption id="attachment_15524" align="aligncenter" width="600"]Áder János köztársasági elnök fogadja Zámbó Pétert, az Országos Erdészeti Egyesület elnökét, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatóját a Sándor-palotában 2015. január 14-én. Zámbó Péter tájékoztatást adott a decemberi fagykárokat követő munkálatokról. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd Áder János köztársasági elnök fogadja Zámbó Pétert, az Országos Erdészeti Egyesület elnökét, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatóját a Sándor-palotában 2015. január 14-én. Zámbó Péter tájékoztatást adott a decemberi fagykárokat követő munkálatokról. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd[/caption] Az összefogás érdekében Áder János pénteken levélben fordult Szabó László Zsolthoz, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatójához, hogy a közszolgálati média szenteljen kiemelt figyelmet az ország erdeinek kárenyhítését célzó civil összefogásnak, hiszen az MTVA mindig is fontos szerepet vállalt a társadalmi kezdeményezések támogatásában. (MTI) erdomezolike