Brazília a második lett - Indonéziában irtják ki a legtöbb erdőt

Egy most megjelent tanulmány szerint Indonézia megelőzte az eddig abszolút világelső Brazíliát erdőirtásban. Indonéziának viszont csak negyedannyi esőerdője van, mint Brazíliának.
Brazília a második lett - Indonéziában irtják ki a legtöbb erdőt
Az erdőirtással párhuzamosan Indonézia a legnagyobb üvegházgáz-kibocsátók listáján is szépen lépked előre, már a harmadik a világ országai között. Az ipari üvegházgáz-kibocsátás ugyan nem nő jelentősen, de a gyérülő esőerdők a gázok egyre kisebb részét tudják elvezetni, ráadásul Indonéziában a tőzeg és az erdők is nagy mennyiségű széndioxidot és metánt tárolnak, aminek egy része az irtással felszabadul. A tanulmány műholdképek alapján számolta ki, hogy mekkora erdős területeket irtanak ki évente. A mérés eredménye az indonéz kormányt és az ENSZ szakembereit is meglepte, eddig ugyanis évi 0,4 millió hektárra becsülték az irtást, de kiderült, hogy 0,84 millió hektár a valós szám. Az indonéz kormány 2011-ben erdőirtási moratóriumot is hirdetett, de azóta nemhogy csökkent, de nőtt a kipusztított erdőterület. Az ország gazdasági megfontolásból cselekszik, a kiirtott erdők helyére olajpálmákat ültetnek, az ebből készült termékeket ugyanis jó áron el tudják adni az amerikai és európai élelmiszergyáraknak. (Mashable - Index.hu) erdomezolike