Erdészek találkoztak Debrecenben

Aktív és nyugdíjas erdészek együtt. Sikeres rendezvényen van túl az Országos Erdészeti Egyesület Debreceni Helyi Csoportja, több mint harmincan vettek részt a június első hetében tartott taggyűlésen.
Erdészek találkoztak Debrecenben
A program a NYÍRERDŐ Zrt. Debreceni Erdészeténél kezdődött, ahol Gencsi Zoltán, a helyi csoport elnöke, régiós képviselő beszámolt a közelmúltban lezajlott elnökségi ülésről, valamint a küldöttközgyűlésről. Ezt követően a Diószegi Sámuel Botanikus Kertbe látogatott a csoport. A kertet több harminc évvel ezelőtt hozták létre, 1991-ben pedig védett természeti értékké nyilvánította Debrecen városa. Az itteni gyűjtemény lombhullató és örökzöld lomblevelű fákra és cserjékre, tűlevelűekre valamint lágyszárú évelőkre tagolódik. "Azért tartottuk fontosnak, hogy megnézzük a Tihanyi György keze munkáját dicsérő botanikus kertet, mert sokan még a szakemberek közül sem tudják, milyen értékek vannak a közvetlen közelünkben" – mondta Dufla Ferenc, a helyi csoport titkára, a NYÍRERDŐ Zrt. Hajdúhadházi Erdészetének igazgatója. erdesz_debrecen1

erdesz_debrecen2

erdesz_debrecen3

erdesz_debrecen4

(Nyírerdő Zrt. Sajtóközlemény - Erdő-Mező Online)

erdomezolike

Aktív és nyugdíjas erdészek együtt - sikeres rendezvényen van túl az Országos Erdészeti Egyesület Debreceni Helyi Csoportja, több mint harmincan vettek részt a június első hetében tartott taggyűlésen. A program a NYÍRERDŐ Zrt. Debreceni Erdészeténél kezdődött, ahol Gencsi Zoltán, a helyi csoport elnöke, régiós képviselő beszámolt a közelmúltban lezajlott elnökségi ülésről, valamint a küldöttközgyűlésről. Ezt követően a Diószegi Sámuel Botanikus Kertbe látogatott a csoport. A kertet több harminc évvel ezelőtt hozták létre, 1991-ben pedig védett természeti értékké nyilvánította Debrecen városa. Az itteni gyűjtemény lombhullató és örökzöld lomblevelű fákra és cserjékre, tűlevelűekre valamint lágyszárú évelőkre tagolódik. Azért tartottuk fontosnak, hogy megnézzük a Tihanyi György keze munkáját dicsérő botanikus kertet, mert sokan még a szakemberek közül sem tudják, milyen értékek vannak a közvetlen közelünkben – mondta Dufla Ferenc, a helyi csoport titkára, a NYÍRERDŐ Zrt. Hajdúhadházi Erdészetének igazgatója.

Debrecen, 2014. június 11.