Egererdő Zrt.: 23 ezer köbméter fa esett a vihar áldozatául a Bükkben és a Mátrában

Mintegy 23 ezer köbméternyi fát döntött ki a viharos szél az elmúlt héten az Egererdő Zrt. területén, a Bükk nyugati részén és a Mátrában - közölte a társaság erdőgazdálkodási vezérigazgató-helyettese. Urbán Pál elmondta: a helyenként 80-100 kilométeres óránkénti sebességű szél olykor egész erdőrészeket letarolt.
Egererdő Zrt.: 23 ezer köbméter fa esett a vihar áldozatául a Bükkben és a Mátrában
Ugyan a károkat még nem összesítették, de az ítéletidő jelentős veszteséget okozott a Mátrában, a Nyugat-Bükkben és a Heves-Borsodi Dombságon mintegy 75 ezer hektárnyi területen gazdálkodó erdészeti társaságnak - közölte Urbán Pál. A Bükk nyugati részén, összesen 20 ezer köbméternyi fát döntött ki a vihar; a legnagyobb károk Felsőtárkány, Bükkzsérc és Cserépfalu környékén keletkeztek. A Mátrában pedig mintegy háromezer köbméternyi fa esett áldozatául a viharos szélnek. A vezérigazgató-helyettes hangsúlyozta, hogy az erdőtörvény előírja számukra a károsodott erdőrészek felújítását. A kár csökkentése érdekében, a természetvédelmi hatóságok hozzájárulásától függően a kidőlt fákat feldolgozzák - mondta. Hozzátette: ugyan folyamatosan végzik az erdei turistautak felújítását, ám a vihar utóhatásaként további fakidőlésekre kell számítani. Ezért arra kérik a kirándulókat, hogy fokozott figyelemmel túrázzanak. Az állami tulajdonú társaság éves árbevétele eléri a 3 milliárd forintot. Közvetlenül 320 embernek, a kapcsolódó vállalkozásokban keresztül több ezer embernek biztosítanak munkát - mondta Urbán Pál. (MTI) erdomezolike