Diák lopta az üzemanyagot a mátrai erdészeti iskolából

A mátrai erdészeti iskola egyik diákját fülelték le miközben üzemanyagot próbált lopni.
Diák lopta az üzemanyagot a mátrai erdészeti iskolából
Este 9 órakor indult útnak a napokban a Mátrafüredi Új Polgárőrség két tagja, akik ezt követően a Vadas Jenő középiskola telephelyén tartottak figyelőszolgálatot. Tették ezt azért, mert ismeretlen tettesek rendszeresen leszívták az üzemanyagot az ott tárolt járművekből. A polgárőrök nem sokkal később azt látták, hogy egy fiatalember – mint később kiderült, az iskola egyik tanulója – leparkolt a telephelynél, ahonnan rövid terepszemle után elhajtott. Az iskolai szolgálat néhány perc múlva lezárta a telephelyet, ahol egy kis idő múlva ismét felbukkant az előbbi férfi. Kivett az autójából egy kannát, majd az udvaron álló egyik traktorból leengedte a gázolajat. Ezután egy másik kannával indult csapolásra, ám ekkor a helyszínre érkeztek a polgárőrök által időközben értesített rendőrök. Amikor a tolvaj meglátta őket, hátrahagyta az autóját és a teli kannát, s bemenekült a közeli erdőbe. A rendőrök lefoglalták a bűncselekmény elkövetéséhez használt autót és a kannákat, a tolvaj diákot pedig a lakásáról állították elő. (heol.hu) erdomezolike