Gombamaffia szállta meg az erdőket Bajorországban

Akár 15 ezer forintot is érhet egy kiló vargánya Nyugat-Európában. A vadgombászok pedig szervezetten, akár az erdészeket is megfenyegetve tarolják le a közép-európai erdőket. Bajorországban már maffiát emlegetnek.
Gombamaffia szállta meg az erdőket Bajorországban
Európa erdői aranybányát jelentenek az egyre szaporodó, szervezett gombaszüretelőknek. A bajor hatóságok már amiatt nyomoznak, mert előfordult, hogy az erdőt megszálló gombászok vezetője megfenyegette a környezet védelmében fellépő erdészeket. A kitartó gombaszedés azonban megéri a fáradtságot. A német Spiegel azt írja, hogy a friss vargányáért, vagy céklatinóruért akár 50 eurót (15 ezer forintot) is fizetnek az európai vendéglősök. Például az olaszok, akik a "porcino" néven ismert vargányából isteni rizottót készítenek. Egy-egy sikeres gombászás tehát akár több száz eurós bevételt is hozhat. A bajor rendőrök azután kezdtek akcióba, hogy a gombászokat megállítani próbáló erdészeket veréssel, sőt egy esetben késsel fenyegették meg a néhány fős gombász társaság tagjai. A napokban több helyen is fogtak illegális gombászokat, akiktől egyes esetekben 40-50 kilogramm gombát is lefoglaltak, ami ugyan nem a kokain jövedelmezőségét hozza, de mégis több mint félmillió forintos jövedelmet jelent a "gombamaffiának". Több európai országban is megjelent azonban a gomba probléma. Egyes helyeken már a szarvasállomány szaporodását veszélyezteti a tömeges gombászat. A természetvédelemre esküt tett Peter Gwiasda azt mondta a Spiegelnek, hogy ő maga kitiltaná a gombaszedőket az erdőkből. A harcos környezetvédők azonban ennél tovább mentek: több internetes fórumon is megjelentek azok a vélemények, hogy Közép-Európában nem érdemes gombát szedni, mert azon túl, hogy könnyű mérges fajokat is összeszedni, akár még a bajor erdőkben is fennállhat a sugárszennyezettség veszélye. A radikálisok ugyanis azt állítják, hogy a régióban (így Magyarországon is) szedett gombák cézium izotóp tartalma életveszélyessé teszi a vargányafogyasztást. A szennyeződés forrása pedig szerintük az 1986-os csernobili atomkatasztrófa, amely állítólag még mindig hat az európai erdőkben. (kurir.hu) erdomezolike