A Faipari Mérnöki Kar harmadik lett a MVM Energia Futamon

Budapest szívében, a Lánchíd pesti hídfőjénél található Széchenyi téren szeptember 20-án és 21-én rendezték meg az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. és az ALTrace (ALTernatív Hajtású Járművek Versenye) által indított MVM Energia Futamat, ahol számos egyetemi és amatőr versenycsapat között a Nyugat-magyarországi Egyetem Faipari Mérnöki Kar Pneumobil csapata is sikerrel képviseltette az intézményt.
A Faipari Mérnöki Kar harmadik lett a MVM Energia Futamon
A Faipari Mérnöki Kar csapata, a Fair Play Racing (ezúttal Erdei Nóra Virág, Mosonyi Andor és Németh Gábor részvételével, Tatai Sándor felkészítő tanár kíséretében) a májusi egri Pneumobil futamot követően szeptember elején nyert meghívást a rangos megmérettetésre, ahol a Pneumobilok mellett számos egyéb alternatív (elektromos, napelemes és hidrogén) meghajtású jármű is versenyzett. Mivel a verseny fő profilja az elektromos meghajtás, így a futamra a csapat az idei különdíjas Pneumobil helyett egy régebbi pneumo-elektromos járművet, a „Fagyiskocsit” készítette fel, mely mindeddig csupán versenyen kívül indulhatott a korábbi Pneumobil Versenyeken. A komplex, 10 kategóriát számláló versenyen az együttes a Tanulmányautók kategóriájában indult, ahol többnyire az egri versenyekről ismert Pneumobilok, illetve néhány igencsak figyelemre méltó kísérleti jármű alkotta a mezőnyt. A 30 perces távolsági futam során a csapat az összesített 5. helyen ért célba, ám mivel a kategórián belül is több súlycsoportot különböztettek meg, így végül az ultrakönnyű (0 – 250 kg tömegű) járművek között a 3. helyet sikerült megszerezni, amivel a csapat a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint az Óbudai Egyetem csapata mellett harmadikként állhatott fel a dobogóra. A remek helyezés után a csapat töretlenül dolgozik tovább az idei jármű fejlesztésén, hogy a 2014 májusára meghirdetett ALTrace in Győr 2014, majd a VII. Nemzetközi Rexroth Pneumobil Versenyen is legalább ilyen eredményesen szerepelhessenek, és további díjakat hozzanak el Sopronba. (nymepress.hu)