Figyelem! Csak július végéig igényelhető két erdészeti támogatás

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara felhívja az erdőgazdálkodók figyelmét, hogy 2013. júliusában adhatják be az erdőszerkezet-átalakítási, illetve az erdő-környezetvédelmi támogatási kérelmeiket.
Figyelem! Csak július végéig igényelhető két erdészeti támogatás
Az erdőgazdálkodók az idén tehát a megszokottnál korábban, már júliusban igényelhetnek támogatást és támogatási kérelmeiket 2013. július 31-ig nyújthatják be elektronikusan, ügyfélkapun keresztül. Az erdőszerkezet-átalakítási támogatás részletes feltételeit a 139/2009. (X. 22.) FVM rendelet tartalmazza. A támogatás normatív, területalapú, vissza nem térítendő, mely a következő tevékenységek elvégzéséhez igényelhető. Az erdőállomány alatti erdősítéssel valamint állománykiegészítéssel történő szerkezetátalakítás esetén a támogatható terület nagysága legalább 1 hektár területű teljes erdőrészlet, a támogatás mértéke pedig az előbbinél 1.400, míg az utóbbinál 496 eurónak megfelelő forintösszeg hektáronként. A tarvágást követő szerkezetátalakítás történhet fafajcserével; fafajcserével, tuskózással, gyökérfésüléssel; valamint fafajcserével, fainjektálással vagy tuskókenéssel. Ennek megfelelően a hektáronkénti támogatás alakulása sorrendben 1.019 euró; 1.670 euró; valamint 2.090 eurónak megfelelő forintösszeg. A támogatható terület ebben az esetben is legalább 1 hektár, azonban a tarvágással érintett teljes erdőrészleten túl ebben az esetben részterület is támogatott lehet. Ha egy erdőrészleten belül egyidejűleg több részterületet érint a tarvágás, akkor az erdőrészlethez kapcsolódóan a részterületek együttes területét kell feltüntetni. Egy támogatási kérelemben többféle szerkezetátalakítási tevékenység elvégzését és azokon belül több erdőrészletet is meg lehet jelölni. A telepítéshez a támogatásra jogosult erdőgazdálkodók kizárólag igazolt származási bizonyítvánnyal rendelkező erdészeti szaporítóanyagot használhatnak fel. Az erdő-környezetvédelmi intézkedésekhez nyújtandó támogatások részletes feltételeit a 124/2009. (IX. 24.) FVM-rendelet ismerteti. Támogatás az alábbi célprogramok elvégzésére igényelhető: a) agresszíven terjedő, idegenhonos fa- és cserjefajok visszaszorítása célprogram (időtartama 7 év, a támogatás mértéke 274 euró/ha/év); b) szálaló erdőgazdálkodás célprogram (10 év, 230 euró/ha/év); c) erdőállományok kézimunka-igényes ápolása célprogram (10 év, a támogatás mértéke az első évben 274 euró/ha, a második évtől 106 euró/ha/év); d) őshonos erdőállományok tarvágásos felújításának visszaszorítása célprogram, (7 év, 224 euró/ha/év); e) speciális erdei élőhelyek és természetes erdőfelújítás lehetőségének biztosítása célprogramcsoport: mikroélőhelyek kialakítása, fenntartása célprogram (7 év, 123 euró/ha/év); a véghasználat során facsoportok visszahagyása célprogram (7 év, 129 euró/ha/év); erdőfelújítás sikerességét biztosító cserjeszabályozás célprogram, (5 év, a támogatás mértéke az első évben 274 euró/ha, a második évtől 106 euró/ha/év) f) véghasználat elhalasztása talaj- és élőhelyvédelem céljából célprogram (7 év, 280 euró/ha/év); g) közjóléti célú erdők fenntartása célprogram (7 év, 280 euró/ha/év); h) erdei tisztások kialakítása és fenntartása célprogram, (7 év, a támogatás mértéke az első évben 274 euró/ha, a második évtől 50 euró/ha/év) i) természetkímélő anyagmozgatási módszerek alkalmazása célprogram (1 év, a támogatás mértéke a kiközelített faanyag után 17,45 euró/m³, de legfeljebb 50 m³-nek megfelelő euró hektáronként). Egy támogatási kérelem több célprogramra és azokon belül több erdőrészletre is irányulhat. A természetkímélő anyagmozgatási módszerek alkalmazása célprogram igénybe vehető az agresszívan terjedő, idegenhonos fa- és cserjefajok visszaszorítása célprogram; a szálaló erdőgazdálkodás célprogram; az erdőállományok kézimunka-igényes ápolása célprogram és az őshonos erdőállományok tarvágásos felújításának visszaszorítása célprogrammal együtt is. A szálaló erdőgazdálkodás célprogram továbbá igénybe vehető a mikroélőhelyek kialakításával együtt, de ez esetben a mikroélőhelyek kialakítása, fenntartása célprogramnál a kérelmezett erdőrészlet vonatkozásában a támogatás mértéke hektáronként 61,5 eurónak megfelelő forintösszeg évente. A fenti célprogramok többsége esetében az erdőrészlet minimálisan támogatható teljes területe 1 hektár. Kivételt képez a szálaló erdőgazdálkodás célprogram, ahol a legkisebb támogatható terület 2 hektár, továbbá az erdei tisztások kialakítása és fenntartása célprogram, 0,5 hektár legkisebb támogatható területtel. A 95/2013. (VI.11.) számú valamint a 94/2013. (VI.11.) számú MVH közlemény szerint támogatási kérelmet benyújtani mindkét jogcím esetében csak erdőgazdálkodók jogosultak, a jogosultságnak az adott területre határozatlan időre vonatkozóan fenn kell állnia. A támogatási kérelem a http://e-kerelem.mvh.gov.hu/ internetes honlapon található elektronikus űrlap kitöltő szolgáltatás segítségével hozható létre, amely a www.mvh.gov.hu, vagy a www.magyarorszag.hu internetes portálon keresztül is elérhető. (MVH - Erdő-Mező Online) erdomezolike