Az erdőtüzek megelőzésére gyakorol a katasztrófavédelem a DALERD Zrt.

Közösen szervezett gyakorlatokkal készül fel az erdőtüzek megelőzésére a DALERD Délalföldi Erdészeti Zrt. és a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság – határozták el az állami tulajdonú erdészeti cég vezetői és a katasztrófavédelem megyei igazgatósága delegációjának csütörtöki, ásotthalmi megbeszélésén.
Az erdőtüzek megelőzésére gyakorol a katasztrófavédelem a DALERD Zrt.
Az egyeztetésen Vass Sándor, a Csongrád és Békés megyében összesen 30 ezer hektáron erdő- és vadgazdálkodást folytató, száz százalékos állami tulajdonú zrt. vezérigazgatója és Szatmári Imre ezredes, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója arról határozott, hogy tovább folytatják az egyeztetéseket azokról a helyismereti-navigációs gyakorlatokról, amely során a Szegedi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság valamennyi egysége helyismeretet szerezhet a zrt. erdőiben, valamint várhatóan május végén a DALERD-del egy közös gyakorlat is végrehajtásra kerül. A megbeszélésen szóba került a zrt. kezelésében lévő ártéri területek helyzete is, amelyeken gondot okoz a túlzott erdősültség, ennek megoldásában további megbeszélésekre kerül sor. (szeged.ma)