Tag: Welte

innoLignum Sopron 2017 – Erdészeti és faipari kiállítás

innoLignum Sopron 2017 – Erdészeti és faipari innovációk a tűzifa-előállítástól a faanyag javításáig

innolignum_2016_48A hazai forgalmazók és importőrök számos erdészeti és faipari újdonságot az innoLignum Sopron Erdészeti és Faipari Szakvásár és Rendezvénysorozat idején mutatnak be a magyar felhasználók számára. A szeptember 7. és 9. között a Novomatic Aréna területén zajló szakmai program a nyár elején megnyílt erdészeti géptámogatásnak is köszönhetően még több újdonsággal várja a látogatókat, mint eddig bármikor. tovább

Erdészeti gépek a fakitermelő vállalkozó ajánlásával – Erdészeti gépbemutató Somogyban (+KÉPEK)

erdeszeti_gepbemutato_sefag_82Szeptember 5-én és 6-án tartott nagyszabású erdészeti gépbemutatót a Mátyás Kft. a Somogy megyei Ropolypuszta közelében. A rendezvénysorozat első napján az állami erdőgazdaságok képviselői valamint az Országos Erdészeti Egyesület tagjai gyakorlati körülmények között a sok csapadék miatt csak korlátozottan tekinthették meg az erdészeti gépeket, kedden azonban mintegy 120 magánerdő-gazdálkodó és fakitermelő vállalkozó már jobb körülmények között látogathatott el a SEFAG Zrt. területére. tovább

Rottne, LKT, Welte és Case IH erdészeti gépbemutatót tartottak Somogyban (+KÉPEK, VIDEÓ)

erdeszeti_gepbemutato_sefag_82Esős időben tartott erdészeti gépbemutatót az állami erdőgazdaságok képviselőinek a Mátyás Kft. szeptember 5-én, hétfőn a SEFAG Zrt. ropolypusztai területén. A sok csapadék miatt a gépek a gyakorlatban csak korlátozottan tudtak bemutatkozni, a nap végén azonban az érdeklődők láthatták, hogyan lehet távirányítóval üzemeltetni az LKT-t, sőt, a Rottne F13 forwarder kiváló fordulékonyságáról is meggyőződhettek. tovább

Erdészeti gépbemutató Somogyban – Rottne, LKT, Welte, CASE IH, Kapsen

Erdészeti gépbemutató a Sefag Zrt. és a Mátyás Kft. szervezésében

stihl_fakitermelo_mecsekerdo_102A SEFAG Zrt, és a Mátyás Kft. meghívja az erdőgazdálkodókat, fakitermelőket a Zselici erdészet területén megrendezésre kerülő erdészeti terepi gépbemutatóra és a párhuzamosan zajló tűzoltó favágóverseny megtekintésére. tovább