Tag: Muzsikál az erdő

Muzsikál az erdő – Lajkó Félix Ágasváron

lajko_muzsikal_az_erdoA Muzsikál az erdő július 3-án új helyszínen, Ágasváron, a turistaház melletti réten jelentkezik. A különleges helyszín különleges produkciót lát vendégül: Lajkó Félix hegedű- és citerajátékát élvezhetik a jelenlévők. tovább

XVII. Erdők Hete rendezvénysorozat – Részletes programok

Erdok_hete_logo_2013_rgbSzeptember 30. és október 6. között rendezik meg a XVII. Erdők Hete rendezvénysorozatot, amelynek nyitórendezvénye szeptember 27-én a Vackor Vár Erdészeti Erdei Iskola 10 éves jubileumával összekötve Kecskeméten lesz. A tervek szerint a programsorozat záró rendezvényét október 5-én Visegrádon tartják a Madas László Erdészeti Erdei Iskola 25 éves jubileumával egybekötve. tovább

Az erdészeti kommunikációról az OzoneNetwork TV-ben

erdkommharmas201306Az OzoneNetwork TV Egyenlítő című műsorában 2013. július 3-án, este 23 órakor az erdészeti kommunikáció és a Muzsikál az erdő lesz a téma. A műsor első részében az erdészeti kommunikáció korábbi és jelenlegi állapotáról beszélget a műsorvezetővel három szakember: Lomniczi Gergely, az Országos Erdészeti Egyesület szóvivője, Nagy László, az Erdészeti Lapok főszerkesztője, valamint Zétényi Zoltán, a ForestPress főszerkesztője. tovább

Muzsikál az erdő – Mátrai Művészeti Napok

muzsikal_az_erdo_logoMátraalmástól Ipolytarnócon át Pásztó-Mátrakeresztesig már kilenc helyszín, köztük több tisztás és kastélykert ad helyet idén a Muzsikál az erdő – Mátrai Művészeti Napok hangversenyeinek. tovább

Idén Ipolytarnócon is Muzsikál az erdő

muzsikal_az_erdoIdén tizedik alkalommal rendezik meg június 29. és július 7. között a Muzsikál az erdő elnevezésű fesztivált nyolc helyszínen, a rendezvénysorozathoz először csatlakozik az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület – tájékoztatta az MTI-t a terület sajtóreferense hétfőn. tovább