Tag: favágás

Észak-Magyarországi Fakitermelő Verseny – STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság – Bükkzsérc 2019

A bükkzsérci vadásznapon lesz a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság utolsó regionális fordulója

bukkzserc_2016_90Ökumenikus Hubertus Istentisztelettel kezdődik, majd nagy téttel bíró küzdelemmel folytatódik augusztus 31-én a IX. Regionális Favágó Verseny és Megyei Vadásznap Bükkzsércen. A STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság utolsó, hatodik regionális fordulója 10 órakor kezdődik, az eredményhirdetés pedig 17:30-kor lesz. Ekkor derül majd ki, hogy melyik hat csapat jut be a szeptember 7-i országos döntőbe, amit Pákozdon rendeznek meg. A hétvégén tehát feláll a teljes mezőny, néhány nap múlva pedig az is kiderül, kik Magyarország legjobb fakitermelői. tovább

Így dolgozik a Ponsse harvesterrel olvasónk a Kunságban (VIDEÓ)

ponsse_krizsanOlvasónk, Krizsán Péter küldött egy videót az Erdő-Mezőnek, amiben éppen a Robusta Kft. tulajdonában lévő Ponsse Ergo harvesterrel dolgozik a Kunságban. tovább

Keszeg legjobb favágói a jubileumi fakitermelő versenyen is győzni tudtak (+KÉPEK, Eredmények)

stihl_keszeg_59A helyieknek is és a versenyzőknek is különleges esemény volt a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság ötödik regionális fordulója, aminek a jubileumi, 10. Keszegi Favágó Verseny adott otthont. Ahogy az már megszokott, a Nógrád megyei megmérettetésen a hivatalos feladatok mellett egy plusz versenyszám, a hasas fűrészelés is várt a fakitermelőkre. Bár az első három helyezett kihirdetésekor az összes pontszámot figyelembe vették a szervezők, a kvalifikációra természetesen csak az országos verseny szabályai voltak érvényesek. tovább

X. Keszegi Favágó Verseny – STIHL Regionális Fakitermelő Verseny

Császáron is felzúgtak a láncfűrészek – De kik lettek a favágók császárai? (+VIDEÓ)

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Hatalmas hőség kísérte a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság negyedik regionális fordulóját Császáron. Az Agrogold STIHL kereskedés és a Vértesi Erdő Zrt. szervezésében lezajlott megmérettetésen 13 csapat állt rajthoz , amelyből hárman versenyen kívül indultak. Így összesen 10 gárda küzdött azért, hogy bejuthasson a szeptember 7-i pákozdi döntőbe. tovább

STIHL Timbersports – Bozsó Zoltán a bajnok, Juhász István elveszítette veretlenségét, Strúbel Bence a legjobb fiatal

stihl_timbersports_orszagos_bajnoksag_2019_4Rég nem látott izgalmak, hatalmas meglepetések, és a magyar STIHL Timbersports favágó versenyszéria történelmében a második magyar bajnok avatása. Röviden erről szólt az alsóörsi Harley Davidson Open Road Fesztiválon megrendezett Országos Bajnokság. A hatszoros, eddig örökös magyar bajnok, a verhetetlen Juhász István hét év után átadta a dobogó legfelső fokát az ópusztaszeri fakitermelőnek, Bozsó Zoltánnak. A délután ráadásul egy nemzetközi, ifjúsági rookie kupával kezdődött, amit magabiztosan Strúbel Bence nyert meg. De nézzük, hogy mi is történt június 7-én az alsóörsi favágó versenyen. tovább

STIHL Timbersports Országos Bajnokság 2019 – Alsóörs

Állami erdőgazdaságok fakitermelői a dobogón – STIHL regionális favágó verseny Nagykanizsán

stihl_nagykanizsa_4Kiváló időben, nagyszerű hangulatban zajlott a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság második regionális fordulója. Nagykanizsán a Dél-Dunántúlról érkezett csapatok mérték össze tudásukat.
tovább

STIHL Regionális Fakitermelő Verseny – Nagykanizsa, 2019

Kisfilm a STIHL fakitermelő bajnokság nyitó fordulójáról – Saras küzdelem, Csiszér-Gép győzelem (VIDEÓ)

stihl_bekescsaba_2019_42Május elsején a Békéscsaba melletti Pósteleken zajlott a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság nyitó fordulója, a dél-alföldi regionális megmérettetés, ahol ezúttal tizenhárom csapat küzdött meg azért, hogy bejusson a szeptember 7-i országos döntőbe. Ahogy az már megszokott, az indulásra ezúttal is a legjobb hat csapat vívott ki jogot. tovább

A hazai pálya meghozta az első helyet – Dél-Alföldön rajtolt el a STIHL fakitermelő bajnoksága (+KÉPEK, EREDMÉNYEK)

stihl_bekescsaba_2019_31A Békéscsaba melletti Pósteleken zajlott a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság nyitó fordulója, a dél-alföldi regionális megmérettetés, ahol ezúttal tizenhárom csapat küzdött meg azért, hogy bejussanak a szeptemberi országos döntőbe. Ahogy az már megszokott, az indulásra ezúttal is a legjobb hat csapat vívott ki jogot. tovább

Dél-Alföldi Fakitermelő Verseny – STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság 2019

Megkezdődik a fakitermelés a debreceni Nagyerdőben

fakitermelo_stihl_fureszFakitermelési munkák kezdődnek március első hetében a Debreceni Nagyerdőben. A NYÍRERDŐ Zrt. Debreceni Erdészetének központja közelében öt erdőrészletben összesen négy hektáron idős állományokat termelnek le a szakemberek. Az erdészet a tervezett munkálatokat természetesen egyeztette a természetvédelmi hatósággal, a fakitermelés az érvényes engedélyek birtokában kezdődik el. Az erdőrészletek felújítása a Debreceni Nagyerdő rekonstrukciós programja keretében valósul meg. tovább

Faállomány-szerkezet átalakítás kezdeti lépései az Őrségben

fakitermeles_orseg_1Az ősz beköszöntével megkezdődtek az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság erdőgazdálkodásában lévő erdőkben a fakitermelési munkák. tovább