Tag: faültetvény

Letarolta a vihar a nyírségi faültetvényt – Drónvideó

kidolt_faultetvenyKomoly pusztítást végzett a közelmúltban a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében átsöpört nagy vihar. A károkról már eddig is lehetett hallani, az ítéletidőben sorra dőltek utakra a fák, leállították a vasúti forgalmat, sőt egy kutyamenhelyről is sok képet láthattunk a közösségi médiában. Az erdőkben és ültetvényekben is nagy károkat a hatalmas vihar, amit Bendzsa Tamás drónvideója mutat be. tovább

Ültetvények, avagy faanyag-termesztés a szántóföldön – Erdészeti kutatások a 25. FeHoVán (I. rész)

Nemesnyár ültetvény - www.erti.hu

2018. február 16-án szűk, de annál közvetlenebb hangulatú szakmai körben szervezte meg a Földművelésügyi Minisztérium Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztálya az „Erdészeti kutatások aktuális kérdései” című konferenciát. Szakmai beszámolónk első része. tovább

Kezdődjön az erdőtelepítés! Emelkedett az erdészeti támogatás összege

erdotelMódosult az ,,Erdősítés támogatása” című, VP5-8.1.1-16 kódszámú pályázati felhívás, aminek eredményeként emelkedtek az erdőtelepítéshez és az ipari célú fásszárú ültetvény telepítéséhez nyújtandó támogatási összegek. Továbbá nőtt az erdőtelepítések fenntartási költségeinek támogatása és a kieső tényleges jövedelem pótlása. tovább

Támogathatóvá válik az ipari faültetvény telepítése a Vidékfejlesztési Programban

iparifa_ultetveny_vadex_68Immár önálló kormányrendelet szabályozza az ipari célú fás szárú ültetvények telepítését. Ennek eredményeképpen napokon belül a Vidékfejlesztési Program erdősítésre szánt támogatási keretéből az erdőnek nem minősülő, ipari faültetvények telepítésére is igényelhető forrás. A vonatkozó 135/2017. (VI. 9.) Korm. rendelet a Magyar Közlöny 2017. évi 86. számában jelent meg. tovább

Megjelent és letölthető a fás szárú ültetvényekről szóló kormányrendelet

iparifa_ultetveny_vadex_69Megjelent és letölthető a 135/2017.(VI.9.) kormányrendelet a fás szárú ültetvényekről, amely meghatározza azok telepítésének, nyilvántartásának, kitermelésének vagy megszüntetésének szabályait, de a telepítésre használható alapfajokat is. tovább

Lapszemle – Magyar Nemzet: Nagy harc dúl az erdőkért

allami_erdogazdasagA Magyar Nemzeti online felületén hétfőn jelent meg cikk “Nagy harc dúl az erdőkért” címmel az erdőkkel, az erdészeti támogatásokkal és leginkább az erdőtörvény módosításával kapcsolatban. Az írásban a WWF részéről Gálhidy László, míg a magán-erdőgazdálkodók oldaláról Luzsi József nyilatkozott a lapnak, de idéztek Sallai R. Benedek LMP-s parlamenti képviselőtől is, és a Földművelésügyi Minisztériumtól is. A cikket változtatás nélkül, egyetlen észrevétel beszúrásával közöljük. tovább

Heteken belül kiírják az erdőtelepítési támogatást – Gyakorlatban mutatták be az ipari faültetvények jelentőségét Sárosdon (+KÉPEK)

iparifa_ultetveny_vadex_69Az ipari faültetvények telepítéséről és azok ápolásáról tartott gyakorlati szakmai bemutatót március 22-én a Magyar Biomassza Szövetség és a Vadex Mezőföldi Zrt. Sárosdon, ahol az állami erdőgazdaság ezekben a napokban is nemes nyarat valamint akácot ültet ipari célokra. Mint kiderült, az erdőtelepítési pályázat néhány héten belül megjelenhet. tovább

Ipari faültetvények gyakorlati bemutatója Sárosdon

A nemzeti ünnep alkalmából díjat kapott Rédei Károly erdőmérnök

redei_karolyIdén sem maradhatott el a díjátadás a nemzeti ünnep alkalmából. A Miniszterelnökségi elismerések átadása az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc Évfordulója alkalmából a Várkert Bazár Rendezvénytermében zajlott 2016. március 11-én, ahol Rédei Károly, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Erdészeti Tudományos Intézete tudományos tanácsadója, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszéke egyetemi tanára a MAGYAR ÉRDEMREND tisztikeresztje polgári tagozatát kapta meg. tovább

Csodavárás helyett egy lehetséges megoldás – jövőnk az iparifa-ültetvény! (1. rész)

7. kép: A nyesés művelete

A nemesnyár-faállományok megítélése, gazdasági szerepük számos szakmai vitát generál. A hagyományos módon végzett gazdálkodás ugyan mutat némi ültetvényes jelleget (talaj-előkészítés és a korai időszak ápolásai), de a magas tervezett vágáskorok (területtel súlyozott átlag 28,1 év), a talajművelés idő előtti felhagyása, a műtrágyázás és a módszeres növényvédelem hiánya, valamint a minőségi nyesések elmaradása inkább a gazdálkodás extenzív jellegére utal. tovább

Felkészült a szakma az ipari faültetvényekre? – Magánerdőkért Egyesület konferencia I. rész

merd_5Az előzetes várakozásokhoz képest is komoly érdeklődés övezte a MERD – Magánerdőkért Egyesület nyíregyházi konferenciáját, ahol a megjelent több mint 100 erdőgazdálkodó az ipari faültetvényekről, az erdészeti támogatásokról és az erdészeti termelői csoportokról hallhattak előadásokat. Összességében elmondható, hogy ritka az olyan konstruktív, előremutató és a magánerdősök számára gyakorlati szempontból tényleg hasznos rendezvény, mint amilyet szeptember 30-ra sikerült megszervezni. tovább

Energetikai faültetvények gépesítési gyakorlata

energetika_gepesites_4A 2015-ös innoLignum Sopron erdészeti és faipari vásár és rendezvénysorozat alkalmával Erdészeti gépesítés-fejlesztés témakörben rendeztek konferenciát, amelyen “Energetikai faültetvények gépesítési gyakorlata” címmel tartott előadást Vágvölgyi Andrea a Nyugat-Magyarországi Egyetem Erdészeti-műszaki és Környezettechnikai Intézetétől. Előadásának anyagát most engedéllyel az Erdő-Mező Online is közzé teszi. tovább

Ipari faültetvények és termelői csoportok – Konferenciát tart a Magánerdőkért Egyesület Nyíregyházán

maganerdokert_egyesuletA MERD Magánerdőkért Egyesület szeptember 30-án 9 órától tart erdészeti konferenciát Nyíregyházán az ipari faültetvények és a termelői csoportok kapcsán. tovább

Erdészeti gépesítés-fejlesztés konferenciát tartottak Sopronban

ekIMG_6810Erdészeti gépesítés-fejlesztés konferencián vehettek részt az innoLignum faipari kiállítás és vásár látogatói 2015. szeptember 4-én, Sopronban. Az előadássorozat központi témája az erdészeti gépek fejlesztési irányainak bemutatása és az erdészeti munkák hatékonyabb gépesítése volt. tovább

Erdészeti gépesítés-fejlesztés – Konferencia az innoLignum Sopron kiállításon

farmer_expo_2015_4Az energetikai faültetvények gépesítéséről, az erdészeti gépek korszerű erőforrásairól és sok más témáról is szó esik majd az innoLignum Sopron erdészeti és faipari kiállításon, ahol szeptember 4-én tartanak konferenciát “Erdészeti gépesítés-fejlesztés” címmel. tovább