Tag: erdőfelújítás

Erdészeti jogi fórumokra várják az erdőgazdálkodókat

jogszabaly_Négy helyszínen, Budapesten, Miskolcon, Kecskeméten és Kaposváron rendeznek Erdészeti Jogi Fórumot az erdőgazdálkodó szakemberek számára, ahol az előadó, Dr. Balogh Natália erdészeti jogi szaktanácsadó az erdőre szóló használati szerződéseket, gyakorlati tapasztalokat és jogeseteket is bemutat. A rendezvény a szaktanácsadók éves továbbképzésének részeként a NAK által akkreditált, így 2 kreditpontot ér. tovább

Tizenötezer őshonos facsemete került a Hármas-Körös árterébe

erdotelepites_kmnpTizenötezer facsemetetét ültettek el tél előtt a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai a Hármas-Körös árterében. “Igazgatóságunk egyik fontos feladata a dél-alföldi erdők fenntartása, felújítása. Bár a faültetésre általában az őszi időszak a legalkalmasabb, idén az időjárás ezt nem tette lehetővé. Az ősz ugyanis nagyon enyhe volt, ezért a facsemeték csak november végén, az első nagyobb hidegek megérkezése után hullajtották le lombjukat, azaz csak ekkor váltak alkalmasakká a beültetésre” – olvasható a nemzeti park honlapján. tovább

Őshonos erdők születnek a Maros-ártérben

juhar_levelA Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság őshonos fafajokkal váltja fel az idegenhonos fajokat a Maros folyó hullámterében. Az erdőfelújítási munkák az ezredfordulón kezdődtek és lassan a befejezéshez közelednek. A Maros hullámterében az 1980-as években telepítettek be több száz hektárt nemes nyarakkal.

tovább

Az erdőfelújításokban is komoly károkat okoz a csapadék hiánya

aszaly_A csapadékhiány főleg az Őrséget sújtja, hiszen ott az éves átlagnak mindössze ötöde esett eddig. Van olyan erdei fenyővel beültetett terület, ahol a csemeték 80 %-a kipusztult a vízhiány miatt. tovább

De minimis támogatási lehetőség erdőtulajdonosoknak

tamogatas_kifizetesA Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége (MEGOSZ) felhívása szerint december közepéig van lehetőség beadni az erdőfelújítási támogatási kérelmeket. tovább

444 hektáron végeztek első kivitelt és pótlást a Szombathelyi Erdészeti Zrt.-nél

vasi_erdo_2A Szombathelyi Erdészeti Zrt. működési területén a 2016. tavaszi ültetési szezonban csaknem 444 hektárnyi területen hajtottunk végre erdősítést (első kivitel és pótlás összesen). Fontos feladatnak tekintjük a véghasználatok és a sajnálatos módon növekvő tendenciát mutató egészségügyi termelések következtében keletkező vágásterületek mielőbbi felújítását. tovább