Tag: Egererdő Zrt.

Egyre gyakoribb, hogy a kirándulók elhullott vaddisznót találnak

vaddiszno_Sajnálatos tény, hogy az afrikai sertéspestis okozta fertőzés az ország számos pontja mellett a Mátra után a Bükkben is megjelent. Emiatt egyre gyakrabban fordulhat elő, hogy az erdőlátogatók kirándulásuk során vaddisznó tetemet találnak. Az EGERERDŐ Zrt., mint a terület legnagyobb vadgazdálkodója, a túrázók segítségét kéri! tovább

Felkészült a hideg télre az Egererdő is

Száraz hasított tűzifaAz enyhe őszies, sáros idő után hirtelen beköszöntött a hideg és a fagy. A változó időjárástól függetlenül biztonsággal ki tudjuk szolgálni a lakosságot és a partnereinket, sőt a legtöbb erdészetnél még száraz tüzelőanyag is van készleten – mondta Zay Zsolt, az EGERERDŐ Zrt. kereskedelmi vezetője. tovább

Új mozdonyok járják a mátrai erdőket – 600 millióból újították fel a Mátravasútat

matravasutA Mátravasút fejlesztéséhez hasonló beruházások megerősítik a vidék turisztikai vonzerejét, és bizonyítják az idelátogatóknak, hogy Magyarország nem csak Budapestből és a Balatonból áll – mondta Nagy István agrárminiszter a kisvasút 635 millió forintos támogatással megvalósított felújításának csütörtöki projektzáróján Gyöngyösön. tovább

Egy a természettel 2021 – Felsőtárkányban is emlékerdőt avattak a Vadászati Világkiállítás alkalmából

SZENTPÉTERI Sándor; Dobre-Kecsmár Csaba; Pándi Márk;Egyhektáros emlékerdővel gyarapítják Felsőtárkány közelében a fásított területeket; az “Egy a természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás alkalmából az Egererdő Zrt.-nél ültetett emlékerdő újabb állomása lehet a környékbeli kirándulásoknak – mondta az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára Felsőtárkányban kedden. tovább

Erdőtelepítési munkacsoportot hozott létre az Egererdő Zrt.

Termőhelyvizsgálathoz szükséges eszközek Vigh Ilona képeMár közismert az erdők szerepe a klímaváltozás hatásainak mérséklésében. A fás növényzet kulcsfontosságú az élethez, hiszen oxigént termel, széndioxidot köt meg, javítja a levegő minőségét, védi a talajt, és a felszín alatti vízbázist. Védelmi szerepe mellett kedvelt ökoturisztikai célpont az aktív kikapcsolódásra vágyók körében. Mindeközben pedig a hazai gazdaság számára, faanyag formájában, megújuló energiaforrást biztosít – olvasható az Egererdő Zrt. pénteki sajtóközleményének elején. tovább

Sok fát kidöntött a szélvihar a mátrai fenyvesben

szelkar_fakidoles_matrafured_1Ismét pusztítást végzett a Mátra erdeiben a szélvihar. Egy 2,5 hektáros fenyőerdőben már harmadszor söpört végig, így a megritkult állományt már tarvágásra jelölte ki az erdészet. tovább

FeHoVa 2020 – Megmutatjuk a 22 állami erdőgazdaság standját (KÉPEK)

fehova_allami_erdogazdasagokbudapesti_fehova_1Ahogy minden évben, úgy az Agrárminisztérium standján a 22 állami erdőgazdaság idén is bemutatta vadászati lehetőségeit, turisztikai és természeti értékeit. Már hagyomány, hogy az Erdő-Mező a FeHoVa kiállításon végigjárja a területet, és fotósorozatot készít a helyszínen. Íme, így várják a látogatókat a társaságok – gím- és dámtrófeával, preparátumokkal, szállásajánlatokkal, erdei kisvasutas programokkal. tovább

Új vezérigazgatókat neveztek ki négy állami erdőgazdaság élére

bukkosA 2020-as év elején négy állami erdőgazdaság vezérigazgatója vonult nyugállományba. Az új vezetők kinevezését január elején Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár adta át, aki egyben méltatta a búcsúzó szakemberek több évtizedes tevékenységét. tovább

Veszélyben a bükki „Őserdő”, az erdészek a jövőjéért dolgoznak

egererdo_osbukk_5A klímaváltozás kapcsán igen sokszor kerül szóba a trópusi őserdő, mint a Föld tüdője. Mivel Európából az emberi tevékenység révén eltűntek az őserdők, a természetes folyamatok csak korlátozottan működnek, nagyon fontos, hogy legyenek ismereteink az érintetlen erdők működéséről. tovább

Mecseki diadal az országos döntőben – Pákozdon küzdöttek a legjobb fakitermelő csapatok (KÉPEK, EREDMÉNYEK)

stihl_donto_pakozd_2019_14Az Országos Vadásznap és Nemzetközi Vadgasztronómiai Fesztivál részeként rendezték meg a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság döntőjét, amelyen 40 csapat mérte össze tudását. A Pákozd-Sukorói Arborétumnál rendkívül színvonalas és izgalmas csatában a Mecsekerdő Zrt.-Ritrovi Kft. gárdája végzett az első helyen. tovább

STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság – DÖNTŐ 2019

Északerdő diadal a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság utolsó regionális versenyén (VIDEÓ, KÉPEK)

stihl_bukkzserc_2019_68A megszokott melegben ezúttal 13 csapat küzdött egymással a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság utolsó regionális fordulójában augusztus 31-én. A bükkzsérci versenyen ezúttal két olyan csapat vett részt, amelyik már korábban kivívta továbbjutását a szeptember 7-i, pákozdi döntőbe. tovább

Észak-Magyarországi Fakitermelő Verseny – STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság – Bükkzsérc 2019

Az aszály után a rengeteg esővel küzdenek az erdőgazdaságok – Sorra zárják le a turistautakat

ilona_volgy_aradas_3Az elmúlt hónapokban az aszály, és a szárazság volt beszédtéma, most azonban a májusban lezúduló, rengeteg eső ad munkát az erdészeknek országszerte. Az Erdeiprogramok.hu portál lezárt erdei turistautakról, és a gemenci erdei kisvasút leállításáról is beszámolt. A hegyi patakok ugyanis megduzzadtak, miközben a Dunán is árhullám vonul le a napokban. tovább

Egererdő a bükki fakitermelésről: a WWF a hazai hivatásos természetvédelem munkáját veszi semmibe

Fotó: Gálhidy László - WWF

A természetvédelmi hatóság engedélyével és a Bükki Nemzeti Park Igazgatósággal egyeztetett módon végzett fakitermelést az Egererdő Zrt. a Bükkben. A Tar-kő közelében a WWF által kifogásolt favágás célja az erdő megfiatalítása. Amennyiben kizárólag gazdasági szempontok szerint vágták volna ki a fákat, akkor a fakitermelés már 50 évvel korábban, az állomány 130 éves korában megtörtént volna. A védett területeken folyó erdőgazdálkodás során a gazdasági szempontok azonban másodlagosak. tovább