Tag: Budapesti Erdőgazdaság Zrt

Keszeg legjobb favágói a jubileumi fakitermelő versenyen is győzni tudtak (+KÉPEK, Eredmények)

stihl_keszeg_59A helyieknek is és a versenyzőknek is különleges esemény volt a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság ötödik regionális fordulója, aminek a jubileumi, 10. Keszegi Favágó Verseny adott otthont. Ahogy az már megszokott, a Nógrád megyei megmérettetésen a hivatalos feladatok mellett egy plusz versenyszám, a hasas fűrészelés is várt a fakitermelőkre. Bár az első három helyezett kihirdetésekor az összes pontszámot figyelembe vették a szervezők, a kvalifikációra természetesen csak az országos verseny szabályai voltak érvényesek. tovább

X. Keszegi Favágó Verseny – STIHL Regionális Fakitermelő Verseny

Döntőben az Ipoly Erdő Zrt. összes csapata – Viharos fakitermelő verseny volt Keszegen (+VIDEÓ, Képek)

stihl_keszeg_114Tizenhárom csapat, köztük négy versenyen kívül mérte össze tudását június elején a IX. Keszegi Favágó Versenyen, amely 2018-ban Ásotthalom, Császár és Pilisszentiván után a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság negyedik regionális fordulója volt. A színvonalas megmérettetés sok izgalmat hozott, a második fordulóban ráadásul a favágóknak az eső áztatta vizes fűvel is meg kellett küzdeniük. Az igazi vihar azonban szerencsére csak az eredményhirdetés legvégére érte el a kis települést, ahol már igazi hagyomány a favágó verseny. tovább

Erdészeket és vadászokat tüntettek ki Államalapító Szent István ünnepén

kezfogas_22017-ben is számos erdész és vadász kolléga munkáját, életútját ismerte el kitüntetéssel a földművelésügyi miniszter. Fazekas Sándor Államalapító Szent István ünnepén többek között a Magyar Nemzeti Vadászrend kitüntetéseket is átadta. tovább

Nyereséget hoztak az állami erdőgazdaságok – A Zalaerdő, a Nyírerdő és a SEFAG volt a legeredményesebb 2016-ban

Ismerd meg az állami erdőgazdaságokat!

Árbevételüknél erőteljesebben emelkedett az agrártárca vagyonkezelésébe tartozó huszonkét állami erdészeti társaság adózott eredménye tavaly – írja a Világgazdaság. tovább

A Gemenc Zrt. lövészcsapata és a NEFAG Zrt. erdésze győzött a Csontos István emlékversenyen

csontos_lovesz_3“Idén éppen húsz éve annak, hogy tragikus körülmények között vesztettük el Csontos Istvánt, a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. sokak által szeretett és becsült főmérnökét” – olvasható a KAEG Zrt. honlapján közzétett beszámolóban, amely a 2017-es Csontos István emlékversenyről számol be. tovább