Tag: ASP

Újabb afrikai sertéspestissel fertőzött vaddisznót találtak Borsodban

vaddiszno_pixaA Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hangony község külterületén talált vaddisznó hullában mutatta ki tegnap az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az új esetet a magas kockázatú területen belül azonosították. Az állategészségügyi szakemberek – az országos főállatorvos utasítására – haladéktalanul megkezdték a szükséges intézkedések végrehajtását. A fertőzés megjelenésének mikéntjére a járványügyi nyomozás adhat majd magyarázatot. tovább

Vadászat ASP-vel fertőzött területen – Elindult a NÉBIH online képzése

vaddiszno_1Az afrikai sertéspestis vírusával fertőzött területen való egyéni vadászat feltételeként az országos főállatorvos által kiadott utasításban előírt járványvédelmi képzés elvégzéséhez és az erről szóló tanúsítvány megszerzéséhez az Országos Járványvédelmi Központ a Nébih távoktatási oldalán keresztül is segítséget kíván nyújtani a vadászok számára. tovább

Újabb vaddisznókban mutatták ki az afrikai sertéspestist – ezúttal Szabolcsban

vaddiszno_kozeliEgy kilőtt, valamint egy elhullottan talált vaddisznóból származó mintából mutatta ki az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát a Nébih laboratóriuma 2018. december 6-án. Az állatokra a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszavasvári külterületén találtak, amely – a korábbi, tarcali eset miatt kijelölt – fertőzött területen található. Az újabb esetek miatt a járványügyi helyzet elemzése folyamatban van, a fertőzött terület növelésére azonban egyelőre nincs szükség. tovább

Újabb Bihar megyei településeken jelent meg az afrikai sertéspestis

sertesÚjabb Bihar megyei településeken mutatta ki az afrikai sertéspestis kórokozóját a romániai állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági szakhatóság – közölte hétfőn az Agerpres hírügynökség. tovább

Nógrádi vaddisznókban is megtalálták az afrikai sertéspestist

vaddiszno_2A Nógrád megyei Mátrakeresztes külterületén elhullott vaddisznókból mutatta ki október 28-án az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az állatok hulláját az ún. fertőzött területen találták a vadászok. A fertőzés a korábbi Heves megyei esetekhez kapcsolódik és a vírus mozgása egyértelműen a vaddisznó populáción belüli terjedésének következménye. A legfontosabb továbbra is a járvány házi sertésekre történő továbbterjedésének megakadályozása, amelyhez elengedhetetlen az állattartók részéről a járványvédelmi előírások maradéktalan betartása. tovább

Borsod megyében is afrikai sertéspestist mutattak ki

vaddiszno_2A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tarcal község külterületén kilőtt vaddisznóból mutatta ki tegnap az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az állategészségügyi szakemberek – az országos főállatorvos utasítására – haladéktalanul megkezdték a szükséges intézkedések végrehajtását. A legfontosabb továbbra is a járvány házi sertésekre történő továbbterjedésének megakadályozása, amelyhez elengedhetetlen az állattartók részéről a járványvédelmi előírások maradéktalan betartása. tovább

Romániában tíz megyét érint az afrikai sertéspestis

vaddiszno_1Romániában már tíz megyét érint a 41-ből az afrikai sertéspestis járvány a korábbi nyolc után, 156 településen összesen 725 gócpont szerepel a hatóságok nyilvántartásában – közölte a román állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság szerdán. tovább

Egyre több helyen jelenik meg a sertéspestis Európában

sertesAz elmúlt két hónapban több európai országban is rosszabbodott az afrikai sertéspestis (ASP) járványhelyzet. A Nébih összegyűjtötte a leginkább érintett országokkal kapcsolatos aktuális információkat. Hazánkban a betegség házi sertésekre történő átterjedésének megakadályozása érdekében kiemelten fontos, hogy az állattartók, vadászok betartsák a járványvédelmi előírásokat. tovább

Enyhítés az ASP miatti szigorú ukrán intézkedésekben

vaddiszno_1Újra szállíthatóak állateledelek és növényi eredetű takarmányok Ukrajnába hazánk ASP-vel nem érintett területeiről. A magyar vállalkozások számára rendkívül kedvező döntés dr. Bognár Lajos országos főállatorvos személyes tárgyalásai, valamint a szakértői egyeztetések eredménye. tovább

Kell-e félni az afrikai sertéspestistől? – Ezt kell tudniuk az állattartóknak

sertesEgyelőre csak vaddisznóknál, de Magyarországon is megjelent az afrikai sertéspestis. A hír hallatán a sertéságazat és a vadásztársadalom minden tagja szinte egy emberként kapott a szívéhez. De mekkora valójában a veszély? Mit érdemes tudni a betegségről, mik a teendők és mire számíthatunk? Többek között erről is szó esett dr. Bognár Lajos országos főállatorvossal folytatott beszélgetésünkben. tovább

Kell-e félni az afrikai sertéspestistől?

vaddiszno_belgiumEgyelőre csak vaddisznóknál, de Magyarországon is megjelent az afrikai sertéspestis. A hír hallatán a sertéságazat és a vadásztársadalom minden tagja szinte egy emberként kapott a szívéhez. De mekkora valójában a veszély? Mit érdemes tudni a betegségről, mik a teendők és mire számíthatunk? Többek között erről is szó esett dr. Bognár Lajos országos főállatorvossal folytatott beszélgetésünkben. tovább

Afrikai sertéspestis – Új országos főállatorvosi határozat lépett életbe

vaddisznoAz élelmiszerlánc valamennyi szereplőjére kiterjedően megjelent az Országos Főállatorvos 2/2018. számú határozata. Az új rendelkezés az ASP járványügyi felmérő (surveillance) program részeként, az ország egész területén végrehajtandó intézkedéseket nevesíti és szabályozza. A jogszabály az afrikai sertéspestis (ASP) helyzet hatékonyabb kezelése érdekében számos változást tartalmaz az egyidejűleg hatályon kívül helyezett 1/2018. számú OFÁ határozatban foglaltakhoz képest. tovább

A Duna-deltában is megjelent az afrikai sertéspestis

afrikai_sertespestis_vaddisznoAfrikai sertéspestis (ASP) vírusát azonosították házi sertésekben a román állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóságok a Duna-deltában, az ukrán határ szomszédságában fekvő Ceatalchioi és Salceni falvakban – közölte hétfőn az Agerpres hírügynökség. tovább

Sertéspestis – 68 km hosszú kerítés épül Dánia és Németország között

vaddiszno_Dániában döntött a parlament arról, hogy egy 68 km hosszú szakaszon kerítést építenek a német határ mentén annak érdekében, hogy megvédjék a helyi sertéságazatot az afrikai sertéspestis terjedésétől – írja a bbc.com. Az intézkedés természetesen nem örvend osztatlan népszerűségnek, a környezetvédők például kételkednek abban, hogy a kerítés megállítja a fertőzött vaddisznókat. Az építési munkálatok várhatóan ősszel kezdődnek. tovább

Kell-e félni az afrikai sertéspestistől?

vaddiszno_belgiumEgyelőre csak vaddisznóknál, de Magyarországon is megjelent az afrikai sertéspestis. A hír hallatán a sertéságazat és a vadásztársadalom minden tagja szinte egy emberként kapott a szívéhez. De mekkora valójában a veszély? Mit érdemes tudni a betegségről, mik a teendők és mire számíthatunk? Többek között erről is szó esett dr. Bognár Lajos országos főállatorvossal folytatott beszélgetésünkben. tovább