Pár nap múlva nyit a 28. FeHoVa

Látogasson el Ön is a kiállításra, közel 200 kiállítóval és színes programkavalkáddal várja!
Pár nap múlva nyit a 28. FeHoVa
Február 17-én, a szokásokhoz híven, ünnepélyes megnyitóval kezdődik a FeHoVa, melyen nem csak köszöntő beszédek hangzanak el, de díjátadásokra is sor kerül. A pavilon vadász részén idén is kiemelt helye lesz a trófeáknak. A dél-afrikai válogatás, az érmes magyar gím és dám trófeák és a Nadler szemle mellett madarak foglalják el helyüket a központi bemutatón. A vadászható fajok mellett külön szekciót kapnak a védett és fokozottan védett fajok is. Brian Jarvi „Afrikai Menazséria” című monumentális alkotásából készített mindössze 20 reprodukcióból egy példány az idei FeHoVa-n lesz látható. Idén lenne 91 éves Muray Róbert grafikus- és festőművész, akire műveiből összeállított bemutatóval emlékezünk. Milyen volt a vadászat elmúlt 140 éve? Az OMVV fotóit nézegetve felidézhetjük a múlt legérdekesebb, legszebb pillanatait. A vadász színpadon a közönségkedvenc programok követik majd egymást: trófeabírálati bemutató, sólyomröptetés, kutyabemutatók, fegyvertartási és -kezelési tanácsadás… A FeHoVa szombatján pedig a vadászkürtösbemutató és verseny után immár 10. alkalommal kerül megrendezésre a várva várt FeHoVa Kupa Nemzetközi Szarvasbőgő Bajnokság. Fotó: Gribek Tímea A fegyverkedvelőket várja a megújult Magnum Lőtér, ahol kipróbálhatják a felsorakoztatott arzenált. Aki békésebb vizekre evezne és inkább az olvasás köti le, az a Könyvklub standja mellett a Hunor webmagazin, a Magyar Vadászlap, a Vadászkönyvklub Egyesület vagy akár a Világjáró Vadászok Klubjának standján is találhat könyveket, melyeket egyből dedikáltathat is az írókkal. A hagyományokhoz híven a horgászok számára a kiállítói kínálat mellett a kiállítási terület minden szegletében található majd valamilyen program, hiszen többek között lesz pergető medence, fárasztó szimulátor és etetőhajó teszt-tó is, de a legnagyobb látványosságot idén is az óriásakvárium jelenti. A horgász színpadon élménybeszámolók, termékbemutatók, tanácsadás, ismeretterjesztő előadások láthatók majd. A programok többek között olyan ismert, népszerű horgászok közreműködésével zajlanak majd, mint Walter Tamás, Móri István, Bakó Péter, Bálint István, Kiszely Zoltán, Ladvánszky Tamás, Sarlós Dávid, Szabó Ábel vagy Vogel Márton, de természetesen itt lesz az Energo Team Lukácsi Bélával és Szabó Bencével, valamint a Rapala pergető csapata, Kecskés Viktor, Kormanik Olivér és Nagy Gábor is. Annak is érdemes lesz kilátogatnia a FeHoVa-ra, aki még csak most ismerkedik a horgászattal, hiszen a MOHOSZ standon horgász suli várja a gyerekeket és a horgász vizsgát is le lehet majd tenni. fehova-plusz-erdo-mezo-1-nap-023

Jöjjön el Ön is családjával, barátaival, kollégáival!

Egyidejű rendezvény: IX. FEHOVA-MEOESZ Nemzetközi Kutyakiállítás Kedvezményes napijegyvásárlási lehetőség az új HUNGEXPO applikációban, illetve a kiállítás honlapján. A vadásztársaságok, erdészetek, horgászegyesületek, rendvédelmi szervek és lövész egyesületek tagjai kedvezményes csoportos belépőjegyet válthatnak a kiállításra. A kedvezményre jogosító kuponok megtalálhatók a kiállítás honlapján. Vasúti utazási kedvezmény: A MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. 2022. február 17-20. között megrendezésre kerülő FeHoVa-ra utazók részére 50%-os alkalmi menettérti kedvezményt biztosít a teljes árú menetjegyek árából Budapest-Keleti, Budapest-Nyugati, Budapest-Déli, Zugló, Kőbánya-Kispest, Kőbánya felső és Kelenföld állomásokra. Díjmentes buszjárat: 2022-ben újdonság a kiállítók és a látogatók számára a FeHoVa buszjárat, melyet díjmentesen, jegy nélkül használhatnak a kiállításra érkezők. A körjárat megállóhelyei: Örs vezér tere (Volán megálló) – Örs vezér tere (10-es BKK busz megállója) - III-as kapu – I-es kapu – Pillangó utca – Örs vezér tér Gold parkolójegy: Az idei évtől új szolgáltatással bővítjük portfóliónkat látogatóink számára, hogy a kiállítás megközelítése még kényelmesebb és gyorsabb legyen. Ezzel a szolgáltatással elkerüli a forgalmat és soron kívül léphet be a kiállítás területére. Védettségi igazolvány, belépési szabályok: A kiállítás a jelenlegi magyarországi szabályoknak megfelelően érvényes védettségi igazolvánnyal látogatható, melyet a bejáratoknál ellenőrzi majd a rendészek. Bővebb információ, részletes programok, tudnivalók a védettségi igazolvány elfogadásáról, a MÁV kedvezményről és online jegyvásárlás: www.fehova.hu Fehova_2022_webfejlec_hu