Emléktáblát kapott Halász Aladár Bedő Albert-díjas erdőmérnök

Október 21-én felavatták Halász Aladár Bedő Albert-díjas erdőmérnök emléktábláját egykori lakóházánál, Budapesten. Az átadást Halász Aladár születésének 100. évfordulójára időzítették. Az ünnepi eseményen beszédet mondott Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért felelős államtitkára és Halász Aladár lánya, Halász Katalin.
Emléktáblát kapott Halász Aladár Bedő Albert-díjas erdőmérnök
Az államtitkár beszédét azzal kezdte, hogy Halász Aladár és kortársai lefektették napjaink erdőgazdálkodásának alapjait. Kiemelte, az ő munkájuknak is köszönhető, hogy a magyar erdészeti ágazat irányítása több mint fél évszázada az erdei ökoszisztéma minden alkotóelemét figyelembe vevő, és minden szolgáltatását számba vevő szakmai elvekre alapoz. Hangsúlyozta, Halász Aladár egyike azoknak, aki jellemformáló tartásával, elkötelezett hazafiságával hitelesítette az erdészet gazdasági és közcélú megjelenítését. Arról is szólt, hogy nemcsak széles látókörű szakember és több kitüntetés birtokosa volt, hanem egy közösség aktív tagja is: hét évtizeden keresztül rendszeresen részt vett az Országos Erdészeti Egyesület rendezvényein, publikált az egyesület folyóiratában, nagy felelősségtudattal viselt különböző tisztségeket, így lett életútja, szakmai munkája az egész ágazat példaképe. halasz_aladar_1 Az államtitkár kitért arra is, hogy Halász Aladár cselekvő részese volt a második világháború utáni erdészeti megújulásnak, és az erdők kezelését a mai napig meghatározó alapelvek lefektetésének. Ezzel összefüggésben felhívta a figyelmet arra is, hogy ha a jövőben nem leszünk képesek vigyázni természeti erőforrásainkra, ha nem tudjuk erdeinket felkészíteni a klímaváltozásra, és az erdők pozitív hatásait a klímaváltozás elleni küzdelem szolgálatába állítani, akkor radikális változások elébe kell néznünk. „Ez a tábla emlékeztessen minket arra, hogy az Ugocsa utcában, Halász Aladárhoz, ahogy eddig is, bármikor fordulhatunk”- zárta beszédét Zambó Péter. halasz_aladar_2 Halász Aladár lánya, Katalin köszönetet mondott mindazoknak, akik szerepet vállaltak az emléktábla elkészítésében, köztük a Hegyvidék Önkormányzatnak is. Kitért arra is, hogy édesapja 36 éves korától ebben a házban alkotott, élete, szorgalma, tisztessége pedig mindenki számára példaértékű volt. Halász Aladár pártatlan életútját Sárvári János, az Országos Erdészeti Egyesület főtitkára idézte fel. A domborművet Máger Ágnes miskolci képzőművész készítette el. (AM Sajtóiroda)