Elismerésben részesültek a szakma nagyjai

Nagy István agrárminiszter az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából tartott állami kitüntetések és szakmai díjak átadásán, július 6-án, a Pesti Vigadóban elmondta, hogy a a hazaszeretet megnyilvánulásának számos formája létezik.
Elismerésben részesültek a szakma nagyjai
A szabadságharc hőseihez hasonlóan a nemzetet erősítik mindazok, akik az ország fejlődéséért, a hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar korszerűsítéséért, az oktatás, a kutatás megújításáért dolgoznak, akik a szakterületükön kiemelkedőt alkotnak és akik az életútjukkal követendő példát állítanak a felnövekvő nemzedékek számára.

Az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc Évfordulója, március 15-e alkalmából átadott díjak

Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést adományozta:
  • Dr. Fodor Márta az Északerdő Zrt. Igazgatási és Jogi Osztályának vezetője részére, az állami erdőgazdálkodáshoz kapcsolódó, három évtizedes jogászi tevékenysége elismeréseként.
  • Vasasné Dr. Fűzi Edit az Északerdő Zrt. jogtanácsosa részére,az állami erdőgazdálkodási érdekvédelem területén végzett kimagasló jogászi munkája elismeréseként.
[caption id="attachment_65010" align="aligncenter" width="600"]Vasasné Dr. Fűzi Edit az Északerdő Zrt. jogtanácsosa (Fotó: Fekete István, AM) Vasasné Dr. Fűzi Edit az Északerdő Zrt. jogtanácsosa (Fotó: Fekete István, AM)[/caption] Dr. Nagy István miniszter úr a Zöld Toll Díjat adományozta:
  • Tóth János a Fagazdasági Országos Szakmai Szövetség főtitkára részére, a FATÁJ-online erdészeti és faipari szaklap szerkesztésében végzett kiemelkedő munkájáért.
[caption id="attachment_65011" align="aligncenter" width="600"]Tóth János a Fagazdasági Országos Szakmai Szövetség főtitkára (Fotó: Fekete István, AM) Tóth János a Fagazdasági Országos Szakmai Szövetség főtitkára (Fotó: Fekete István, AM)[/caption] Agrárminiszter Úr az Életfa Emlékplakett Arany fokozatát adományozta:
  • Dózsa Lajos az Északerdő Zrt. nyugalmazott erdőhasználati műszaki vezetője részére, a Bódvavölgy erdőgazdálkodásában végzett négy évtizedes elhivatott tevékenységéért, életútja elismeréseként.
  • Dr. S. Nagy László a volt Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium nyugalmazott főmunkatársa részére, a környezetvédelmi és természetvédelmi felügyelőségek megszervezésének és munkájának irányításáért, életútja elismeréseként.
  • Tuboly Istvánné a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt.nyugalmazott csemetekert vezetője részére, a Tolnai Csemetekert érdekében végzett több évtizedes áldozatos munkájáért, életútja elismeréseként.
  • Varga Béla az Egererdő Zrt.nyugalmazott termelési osztályvezetője részére, a magyar erdők, a természetes folyamatokra alapozott, tartamos erdőgazdálkodás kiterjesztése érdekében végzett áldozatos munkájáért.
[caption id="attachment_65012" align="aligncenter" width="600"]Dózsa Lajos az Északerdő Zrt. nyugalmazott erdőhasználati műszaki vezetője (Fotó: Fekete István, AM) Dózsa Lajos az Északerdő Zrt. nyugalmazott erdőhasználati műszaki vezetője (Fotó: Fekete István, AM)[/caption] Agrárminiszter Úr az Életfa Emlékplakett Ezüst fokozatát adományozta:
  • Bittner Melinda a Pilisi Parkerdő Zrt.nyugalmazott kerületvezető erdésze részére,a Szentendrei Erdészet érdekében végzett áldozatos munkájáért, a csemetekert minőségi fejlesztéséért.
  • Fábián Béla a Bakonyerdő Zrt. nyugalmazott közgazdasági és munkaügyi osztályvezetője részére, a belső szabályozás, anyagi ösztönzési rendszer alkalmazása, valamint a munkaügy vezetése terén végzett kiváló munkájáért.
  • Huiber János a Hubertus Erdészeti Erdei Iskola nyugalmazott vezetője részére, a magyar erdők érdekében végzett lelkiismeretes munkájáért, az erdei iskola megnyitásában és működtetésében játszott szerepéért.
[caption id="attachment_65013" align="aligncenter" width="600"]Bittner Melinda a Pilisi Parkerdő Zrt. nyugalmazott kerületvezető erdésze (Fotó: Fekete István, AM) Bittner Melinda a Pilisi Parkerdő Zrt. nyugalmazott kerületvezető erdésze (Fotó: Fekete István, AM)[/caption] Agrárminiszter Úr az Életfa Emlékplakett Bronz fokozata elismerést adományozta:
  • Győri Délia a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt .nyugalmazott adminisztrátora részére, a szervezet pénzügyi-számviteli rendszerének modern kialakításában, fejlesztésében vállalt aktív szerepéért.
Dr. Nagy István miniszter úr Miniszteri Elismerő Oklevelet adományozott:
  • Mázi Istvánné a Nemzeti Földügyi Központ Erdészeti Főosztályigazgatási referense részére, az erdőrendezési és az erdészeti hatósági munkát támogató területen végzett több évtizedes elhivatott ügyviteli tevékenységéért.
[caption id="attachment_65014" align="aligncenter" width="600"]yőri Délia a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt. nyugalmazott adminisztrátora (Fotó: Fekete István, AM) yőri Délia a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt. nyugalmazott adminisztrátora (Fotó: Fekete István, AM)[/caption] Szintén a Pesti Vigadóban adták át az országos járványügyi helyzet miatt

az Erdők Világnapja alkalmából,

a szakmai díjakat a kitüntetett erdész, vagy az erdészeti ágazatban dolgozó kollégáknak. Dr. Nagy István miniszter úr a Pro Silva Hungariae Díjat adományozta:
  • Duska József a MEGOSZ ügyvezető elnöke részére, a magán erdőgazdálkodás támogatása terén elért több évtizedes példamutató munkásságáért.
  • Dr. Péterfalvi József Ede a Soproni Egyetem egyetemi docense részére,az erdőfeltárás és az erdészeti útépítés területén végzett több évtizedes magas színvonalú oktató és fejlesztő munkája elismeréseként.
  • Raszler József a Nemzeti Földügyi Központ, Erdészeti Főosztályának erdőtervezője részére, erdőtervezőként, erdőfelügyelőként és vezetőként kifejtett több évtizedes áldozatos, elhivatott és példamutató tevékenységéért.
  • Szepesi András az Agrárminisztérium okleveles erdőmérnöke, szakmai főtanácsadója részére, az erdészeti monitoring kialakítás,az erdészeti politika, jogszabályalkotás és nemzetközi szakmai tevékenységéért valamint az üzemeltetés terén végzett több évtizedes munkájáért.
  • Wisnovszky Károly a Nemzeti Földügyi Központ okleveles erdőmérnöke, elnöki főtanácsadója részére, a magyar erdőrendezés terén végzett tevékenységéért valamint az erdészeti szakigazgatásban betöltött több évtizedes vezetői, szakmai munkájáért.
[caption id="attachment_65015" align="aligncenter" width="600"]Wisnovszky Károly a Nemzeti Földügyi Központ okleveles erdőmérnöke, elnöki főtanácsadója (Fotó: Fekete István, AM) Wisnovszky Károly a Nemzeti Földügyi Központ okleveles erdőmérnöke, elnöki főtanácsadója (Fotó: Fekete István, AM)[/caption] Dr. Nagy István miniszter úr a Nadler Herbert Díjat adományozta:
  • Bubán István a Pilisi Parkerdő Zrt. kerületvezető erdésze -vadásza részére, a vadgazdálkodás területén és hivatásos vadászként végzett példamutató munkájáért.
  • Guzsik Alfréd az Ipoly Erdő Zrt. fővadásza részére, a magyar, különösen a börzsönyi és a cserháti vadgazdálkodás érdekében végzett négy évtizedes kiemelkedő színvonalú szakmai munkájáért.
  • Nagy István az Országos Magyar Vadászkamara Fővárosi és Pest megyei Területi Szervezetének szakmai tanácsadója részére, a több mint négy évtizedes megyei fővadászi munkájáért valamint a vadászat és a vadgazdálkodás területén végzett kimagasló színvonalú tevékenységéért.
[caption id="attachment_65016" align="aligncenter" width="600"]Guzsik Alfréd az Ipoly Erdő Zrt. fővadásza (Fotó: Fekete István, AM) Guzsik Alfréd az Ipoly Erdő Zrt. fővadásza (Fotó: Fekete István, AM)[/caption] Dr. Nagy István miniszter úr Miniszteri Elismerő Oklevelet adományozott:
  • Ágoston Gyula az Ártéri Erdőbirtokossági Társulat erdészeti ágazatvezetője részére,a természetszerű magán erdőgazdálkodás érdekében, az erdőtelepítés terén végzett több évtizedes kimagasló szakmai munkásságáért.
  • Bárány László a NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészet kerületvezető erdésze részére,a négy évtizedes kerületvezető erdészi munkájáért, az alföldi erdők érdekében végzett kiemelkedő szakmai tevékenységéért.
  • Demjén Béla az Északerdő Zrt. Sajóvölgyi Erdészeti Igazgatóság kerületvezető erdésze részére,az erdőgazdálkodási és a természetvédelmi célok együttes érvényesülése érdekében végzett több mint négy évtizedes kiemelkedő munkájáért.
  • Erdősi Gyula a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. Kaposvári Erdészet kerületvezető erdésze részére, a több mint három évtizedes az erdőgazdálkodásban, a Desedai Arborétum és Parkerdő szolgálatában végzett áldozatos, példamutató szakmai munkájáért.
  • Farkas Pál Gábor az Erdészeti és Energetikai Szaporítóanyag Terméktanács ügyvezetője részére, a hazai erdészeti csemetekertek ágazati szakmai képviseletében kifejezett munkájáért, az ágazat nemzetközi kapcsolatrendszerének fejlesztéséért, innovatív tevékenységéért.
  • Ficzere Mónika az Egererdő Zrt. kerületvezető erdésze részére, a Pétervásárai Erdészet területén végzett több évtizedes lelkiismeretes szakmai és közjóléti munkájáért.
  • Gál Sándor a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. erdészeti igazgatója részére, az erdőgazdálkodás terén végzett kiváló munkájáért, közösségépítő tevékenységéért.
  • Gyenge Álmos a TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. Soproni Erdészetkerületvezető erdésze részére, atöbb évtizedes az erdészet és erdőgazdálkodás terén végzett példamutató szakmai és aktív közösségi munkájáért.
  • Kovács Zoltánné a Bakonyerdő Zrt. gazdasági vezérigazgató helyettese részére, a BEFAG Parkett Kft. alapítása során a gazdasági tevékenységek területén végzett kiemelkedő szakmai munkájáért.
  • Lázár Tamás a Mecsekerdő Zrt. Szigetvári Erdészet erdőgondnoka részére, a Hetvehelyi gondnokságban lévő Erdő Háza Ökoközpont létrehozásában, valamint az inváziós növényfajok visszaszorításában végzett munkájáért.
[caption id="attachment_65017" align="aligncenter" width="600"]Erdősi Gyula a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. Kaposvári Erdészet kerületvezető erdésze (Fotó: Fekete István, AM) Erdősi Gyula a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. Kaposvári Erdészet kerületvezető erdésze (Fotó: Fekete István, AM)[/caption]
  • Nagy Károly József az Egererdő Zrt. nyugalmazott erdészetvezetője, erdőmérnöke részére, a több évtizeden keresztül végzett lelkiismeretes erdészeti és vadászati szakmai munkájáért.
  • Pallagi Frigyes László az Északi Agrárszakképzési Centrum, Mátra Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium oktatója részére, a magyar erdőgazdálkodás terén elért kimagasló szakmai eredményeiért, kiemelkedő szaktanári, szakoktatói tevékenységéért nyugdíjba vonulása alkalmából.
  • Pintér Ottó a Mecsekerdő Zrt. Központ termelési vezérigazgató-helyettese részére, a társaság termeléssel összefüggő komplex tevékenységének kiemelkedő irányításáért, innovatív vezetői tevékenységéért.
  • Szabó Péter a Budakeszi Vadaspark Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója részére, a Budakeszi Vadaspark vezetőjeként elért kimagasló, példaértékű eredményeinek elismeréseként.
  • Varga László a VADEX Mezőföldi Zrt. üzemvezetője részére, a VADEX Mezőföldi Zrt. dolgozójaként és vezetőjeként végzett több évtizedes kiemelkedő munkájáértvalamint a magyar vadhús európai sikereinek elérése terén végzett tevékenységéért.
[caption id="attachment_65018" align="aligncenter" width="600"]Pintér Ottó a Mecsekerdő Zrt. Központ termelési vezérigazgató-helyettese (Fotó: Fekete István, AM) Pintér Ottó a Mecsekerdő Zrt. Központ termelési vezérigazgató-helyettese (Fotó: Fekete István, AM)[/caption] A Föld Napja, április 22-e alkalmából Dr. Nagy István miniszter úr Miniszteri Elismerő Oklevelet adományozott:
  • Molnár Miklós a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság kerületvezető erdésze részére, a több mint négy évtizedes a Hortobágy térségben lévő erdőkerületekben végzett kiváló kerületvezető erdészi tevékenységéért.
[caption id="attachment_65019" align="aligncenter" width="600"]Molnár Miklós a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság kerületvezető erdésze  (Fotó: Fekete István, AM) Molnár Miklós a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság kerületvezető erdésze (Fotó: Fekete István, AM)[/caption] A Környezetvédelmi Világnap, június 5-e alkalmából Dr. Nagy István miniszter úr Miniszteri Elismerő Oklevelet adományozott:
  • Répászky Miklós László az MG Erdő Kft. erdésze, ügyvezetője részére, az erdei életközösség védelmében, az erdőterület minőségi megőrzésében, fejlesztésében és a vadgazdálkodásban végzett több évtizedes eredményes munkájáért.
[caption id="attachment_65020" align="aligncenter" width="800"]Répászky Miklós László az MG Erdő Kft. erdésze, ügyvezetője (Fotó: Fekete István, AM) Répászky Miklós László az MG Erdő Kft. erdésze, ügyvezetője (Fotó: Fekete István, AM)[/caption]   (Agrárminisztérium)