Elhunyt az orvvadászat közben fejbe lőtt Bihar megyei erdész

Nem tudták megmenteni a nagyváradi orvosok annak a mézgedi erdésznek az életét, akit a társa pénteken – vélhetően tévedésből – fejbe lőtt a Magyarremetét övező erdőben rendezett illegális vadászaton - írja a Krónika.
Elhunyt az orvvadászat közben fejbe lőtt Bihar megyei erdész
A 46 éves Marius Victor Laza szombaton este hunyt el a nagyváradi megyei klinikai kórház sürgősségi osztályán. Dr. Adrian Dușe, az egészségügyi intézmény menedzsere közölte, az orvosoknak mindössze néhány csonttarabot sikerült eltávolítaniuk a páciens agyából, a befúródott lövedéket nem. Ioana Lascău, a Bihar megyei rendőr-főkapitányság szóvivője úgy nyilatkozott, hogy az áldozat elhunyta nyomán megváltoztatták a bűncselekmény jogi besorolását is: gondatlanságból elkövetett testi sértés helyett immár gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával folyik a bűnvádi eljárás. A vadászatot a Belényes városa közeli Magyarremete határában rendezték pénteken délben, a balesetet pedig 13 óra körül jelentették a 112-es egységes segélyhívó számon. Az azóta lefolytatott rendőrségi nyomozás felderítette, hogy a részvevők törvénytelen vaddisznóvadászatot rendeztek, egyikőjük pedig, a 40 éves Sebastian B. eddig tisztázatlan körülmények között főbe lőtte az áldozatot. Utóbbit, a Mézgeden erdészként dolgozó Marius Lazát mentőhelikopterrel szállították Nagyváradra kórházba. A rendőrség szerint mindkettőjük rendelkezett fegyverviselési engedéllyel. erdo Az emberöléssel gyanúsított férfit – aki ugyancsak mézgedi – előbb őrizetbe vették, majd hatvan napra hatósági felügyelet alá vonták. Laza egyébként a magyarremetei képviselő-testület tagjaként is tevékenykedett, és három gyermek apja volt. (Krónika)