Hurokkal ejtette el az őzet a marcali orvvadász

A Marcali Járási Ügyészség orvvadászat és lopás miatt gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt a 66 éves férfit, akit hurokkal ejtett el egy őzbakot Marcali környékén.
Hurokkal ejtette el az őzet a marcali orvvadász
Az orvvadászat miatt már korábban is elítélt vádlott 2020 augusztusában otthonában fém bovdenből, 1,5 méter hosszúságú hurkot készített, majd azt a helyi vadásztársaság területén, a vadak által gyakran látogatott helyen egy fára rögzítette. A hurok azonban a vadászatról szóló törvény alapján tiltott vadászati eszköznek minősül. A férfi három nap múlva visszament ellenőrizni a csapdát, amelyben ekkor a nyakánál a hurokba szorult, és megfulladt őzet talált. ozbak_ A vádlott hazaszállította az állatot, feldolgozta, majd húsát a hűtőládába rakta, de a vadhúsból a családja fogyasztott. Ezzel 600 ezer forint vadgazdálkodási kárt okozott a vadásztársaságnak. A marcali rendőrök azonban tudomást szereztek az esetről, és egy házkutatáson megtalálták a húst, és az állat elejtéséhez használt hurkot is. A Marcali Járásbíróság 30 nap elzárásra ítélte a férfit nem jogerősen, mert az ügyvédje fellebbezett. (sonline.hu)