Medvét fotóztak Somoskőújfalunál (+KÉP)

Különleges fotó látott napvilágot, amely Somoskőújfalun készült, a szlovák határtól és a Szikszó úti lakóházaktól néhány méternyire. A képen, amit a nool.hu Nógrád megyei hírportál tett közzé, egy medve látható.
Medvét fotóztak Somoskőújfalunál (+KÉP)
– Munka közben pillantottuk meg az állatot, amely tőlünk hetven-nyolcvan méterre lehetett. A medve lejött a hegyoldalról, a két lábára állt, majd szétnézett. Ezt követően vissza is indult az erdő felé, majd hamarosan eltűnt a szemeink elől. Az egész történet úgy tizenöt másodpercig tarthatott – mondta a kép neve elhallgatását kérő készítője, aki a MÁV pályafenntartó dolgozója. medve_somoskoujfalu A nool.hu megkereste a Bükki Nemzeti Parkot is, akik kivizsgálják a bejelentést. Legutóbb 2016 októberében számoltak be medveészlelésről, akkor a Medves-fennsíkon láttak néhány példányt. Két kocogó előbb egy medvemancs lábnyomának részletét látta a sárban, majd pár másodperccel később tőlük mintegy húsz méterre nem is egy, hanem két nagytestű, sötétbarna színű medvét pillantottak meg, amint ott cammogtak az erdős részen. Az utóbbi években a Medves-hegység területén többször is láttak barnamedvét „személyesen”, illetve lábnyomok és vadkamerás felvételek alapján. Medve-ügyben ezelőtt 2014-ben került szűkebb hazánk a címlapokra, amikor egy példányt Salgótarján mellett – törvénytelenül – ki is lőttek. Az utóbbi években láttak barnamedvét – többek között – Cered, Mátraszele, Bárna, Szilaspogony, Karancsberény és Szügy környékén is. Azon településeken, ahol a medve felbukkanhat, a Salgótarjáni Járási Hivatal figyelmeztető táblák kihelyezésével, illetve a lakosság figyelmének felhívásával próbálta elejét venni az esetleges veszélyes helyzeteknek. (nool.hu)