Így zajlott le a fakitermelés a Galya-tetőn (+KÉPEK)

galyateto_fakitermeles_2Egy jelentős turisztikai célpontnál fakitermelést végezni mindig nehéz, sőt leginkább kényes feladat. Különösen akkor, ha ez erdészeti munka olyan helyen történik mint a Mátra egyik legnépszerűbb pontja, a Galya-tető és az ott nemrég átadott Galya-kilátó környéke. Az Egererdő Zrt. azonban kommunikációs szempontból jól vizsgázott, hétről hétre eljuttatta az információkat a helyi és szakmai médiumokhoz, a lezárásnál pedig azt is jól szemléltették, hogy miért volt szükséges a fakitermelés.

Késői időpont magyarázattal

A történet március 29-én kezdődött, amikor az állami erdőgazdaság heti szolgálati közleményében jelezte, hogy április 3-ától megkezdődnek a munkálatok, a turistaforgalom elől lezárják a Galyatető Turistacentrum és kilátó közötti parkerdőt. Ezekről az információkról pedig Erdeiprogramok.hu társportálunkon értesíthettük olvasóinkat is. Az időpontot persze egyből kritika érhetné, hiszen április elején már indul a kirándulószezon, ám a magyarázat egyértelmű és világos volt az erdőlátogatók felé:

“Az enyhe tél igen megnehezítette a fakitermelési feladatok elvégzését, amelyeket az erdő talaja és a csemeték védelmének érdekében át kellett ütemezni. Az erdőben tovább folynak a munkák és az erdei utakon is folyamatos teherforgalomra lehet számítani a faanyag szállítása miatt. Fakitermelés miatt 2018. április 3-tól a turistaforgalom elől lezárásra kerül a Galyatető Turistacentrum és kilátó közötti parkerdő. A korlátozás az országos kék túra egy szakaszát is érinti, a javasolt kerülő út a mellékelt térképen sárga vonallal van jelölve. A lezárás várhatóan két hetet vesz igénybe.”

galyateto_fakitermeles_0

Ezért volt szükség a fakitermelésre

Teltek múltak a napok, folyt a fakitermelés hétköznap és hétvégén is, mostanra pedig lezárult a munka, és az Egererdő Zrt. a folyamatos tájékoztatás mellett a végén ismét közleményt küldött a médiának olyan fotókkal, amelyek a parkerdőben végzett, sok erdőjáró szemében csak “természetkárosító” munkálatok jogosságát igazolták. A fák nagy része ugyanis álgesztes, korhadt belsővel rendelkezett.

“A turisták egyik kedvelt kirándulóhelye Galyatető, ahol az EGERERDŐ Zrt., a Magyar Természetjáró Szövetséggel közösen több közjóléti fejlesztést hajtott végre (kilátó, Turistacentrum). A fellendülő erdei turizmus érdekében nem csak az objektumokat kell fejleszteni, hanem a környező erdőkben is a biztonságos erdőjárást kell az erdőgazdaságnak biztosítani. A kilátó környezetében lévő bükkös parkerdő túltartott állománya sok-sok odvas, veszélyes fából állt, aminek kitermelése április 3-án megkezdődött.
A faóriások szinte mindegyike álgesztes, korhadt belsővel rendelkezett. Sőt olyan fák is kitermelésre kerültek, amiknek a „belseje” már teljesen lyukas volt, ami a fa állékonyságát, szilárdságát jelentős mértékben rontotta. Egy erős szél, esőzés, havazás hatására könnyen előfordulhatott volna, hogy a ezek a hatalmas bükkök maguktól összeomlanak, kidőlnek”.

galyateto_fakitermeles_2

Mindezek után pedig a jövőbe tekintés sem maradhatott el, hiszen nem lehet elég sokszor ismételgetni, hogy fakitermelést csak úgy lehet végezni hazánkban, ha az erdő megújulását valamilyen módon biztosítják. Ez lehet újratelepítés vagy a már területen lévő természetes újulat megkímélése. A Galya-kilátónál ez utóbbi figyelhető meg.

“Jó hír, hogy az új erdő már a helyszínen garantált, hiszen a nagy fák makkjából méteres fiatal erdő fejlődött az odvas fák alatt” – olvasható a közleményben.

galyateto_fakitermeles_1

A fakitermelés a területen április 11-én fejeződött be, a Galya-kilátó pedig újra látogatható. Az Egererdő Zrt. pedig szakmai újságíró szemmel elismerést érdemel. Ha a helyszínen is ilyen jól kommunikáltak, akkor pedig végképp!

Az állami erdőgazdaság sajtónak küldött látványos, meggyőző képei:

galyateto_fakitermeles_3

galyateto_fakitermeles_4

(Gribek Dániel – Erdő-Mező Online)

Hozzászólások

hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?