Meggylikőrt és bort is ivott a Libánban újból garázdálkodó medve

Betört ablakok, felfeszített ajtók, vérfoltok, medvenyomok a hóban, sőt egy üres meggylikőrös üveg – ez a kép fogadta szombat délelőtt Libánban az embereket. A szombati immár a harmadik ilyen reggel volt, amikor azt tapasztalhatták, ismét házakba tört be a medve. Eddig még csak három juh elpusztulása és nem túl jelentős értékű rongálások jelentik a károk mérlegét, de a helyiek félelme csak fokozódik a rendszeressé vált medvejárás miatt.
Meggylikőrt és bort is ivott a Libánban újból garázdálkodó medve
„Amikor a kutya ugatni kezd, azt sem tudjuk, mit csináljunk. Már több éjszakát nem aludtunk végig, félünk, hogy a medve bejön a házba. Sötétedés után az udvarra nem merünk kimenni. A kár még nem nagy, de nem tudhatjuk, hogy mi fog következni – meséli egy libáni lakos. Felébredt álmából a tavaly is sok gondot okozó vadállat, ott folytatja, ahol abbahagyta. A medve szombat hajnalban tört be két házba is. Amikor az első ablakán próbált bemászni, az ablaküveg megvágta, ez látható volt a vérnyomokból, de sebe nem zavarta abban, hogy a szomszédban befeszítse az ajtót. Talált egy üveg meggylikőrt, amit helyben megivott, az üveget otthagyta a hóban, és ott, helyben leheveredett. Aztán egy távolabbi házban kutakodott tovább. Ez kedvenc helye lehet, mert a tulajdonos már háromszor kellett megjavítson több ablakot és ajtót is medvejárás után. medvejaras_1

Egyre ügyesebb az állat

A gyergyószentmiklósi Székely Istvánt éppen a javítási munka közben találtuk, egy betört ajtó, egy sarkából kifeszített másik bejárat és egy hátsó ablak adott ezúttal munkát neki. Elmondta, az első látogatás során a medve egy kilogramm cukrot vitt el, és egy másik alkalommal egy flakonból bort ivott. Egyéb élelmet nem tartottak a házban, de más semmi nem tűnt el. Az állat egyébként komoly ügyességre tett szert a különböző házak feltöréséből tanulva. Kihúzza a fiókokat, leszedi a polcokról, ami neki tetszik, kinyitja a hűtőszekrényt, kinyitja a pálinkásüveget. A szombati medvejárás nyomait a helybéli Búzás Ágostonnal követtük, ő vette észre reggel a vért a havon, és értesítette a hétvégi házak tulajdonosait. Mutatta körben a házakat: ebbe is, abba is bejárt már az állat: Csak az elmúlt pár napban tíznél is több épületben tett látogatást – tette hozzá. Korábban volt, aki arra gyanakodott, hogy a károkat emberi rongálás okozza. De mivel egyik házból sem tűnt el soha semmi, nyilvánvalóvá teszi, hogy nem ember az elkövető. Egyébként a friss hóban a nyomokból az is megállapítható: a medvén kívül más nem járt a házak körül. medvejaras_2 Volt eset, hogy a károsultak betörésre gyanakodva rendőrséget hívtak, jegyzőkönyvbe került azonban, hogy biztosan vadállat a tettes. Mivel az anyagi károk nem túl jelentősek, a háztulajdonosok többnyire nem tesznek hivatalos panaszt, csak szóban jelzik a vadásztársaságnak és Gyergyóújfalu önkormányzatának az eseteket. Székely István sem tett bejelentést eddig, de most már lépni fog. Reménykedik, hogy engedélyt kapnak majd a vadászok a medve kilövésére.

Nem alszanak nyugodtan

A medve nem fél az embertől, de nem keresi az emberek társaságát. Libánban sok épületben nem laknak folyamatosan, hétvégi házként használják. Ezek a vad kedvenc helyei. De van más példa is. Az egyik ház fürdőszobájának ablakát akkor feszítette fel az állat, amikor a család otthon volt és aludt. Egy pásztor gazdaságát pedig már háromszor kereste fel a héten, mindháromszor egy-egy juhot vitt el, nem törődve a kutyákkal. Emiatt a libáni családok álma korántsem nyugodt az utóbbi időben.

Ismerik a „tettest”

Egyed József, Gyergyóújfalu polgármestere vadászként is ismeri a kialakult helyzetet. Elmondta, hogy a múlt évben sorra járta a medve a hétvégi házakat, volt rá eset, hogy olyankor is, amikor a tulajdonosok ott tartózkodtak. A környezetvédelmi minisztériumba erről több jelentést is küldtek, kérve, hogy kapjanak engedélyt a medve kilövésére. A közepes méretű állatot megfigyelték, azonosították, kilőnék, és ezzel megszűnne a gond, de engedély hiányában semmit nem tehetnek. „Bukarestben nem érzik, mit jelent, hogy félnek az emberek” – fogalmazott Egyed. Hozzátette: a kilövések tiltása nem fogja megvédeni a medvéket. Az országban számos helyen az emberek saját biztonságukért aggódva mérgezéssel és egyéb módon fogják elpusztítani az állatokat. Az újfalvi önkormányzat és a vadásztársaság a most folytatódott medvejárásokat is jelentette, újból követelve a kilövés engedélyezését. Várják a választ. (szekelyhon.ro)