95 éve hunyt el Vadas Jenő, a selmeci akadémia tudós tanára

vadas_jenoVadas Jenőről, a nemzetközi hírű tudósról és kiemelkedő szakíróról, a zoológusról és botanikusról, a magyar erdészeti kutatások megszervezőjéről, az Erdészeti Kísérletek című szakfolyóirat alapítójáról, a tehetséges főiskolai oktatóról és rektorról 2002-ben emlékeztem meg először Jeles elődeink című kötetemben, majd 2003-ban a Híres selmecbányai tanárok kötetben rajzoltam róla portrét. Ez évben ünnepli a szakma e neves férfi halálának 95. évfordulóját. Csáky Károly írása a felvidek.ma oldalról.

Vadas Jenő megannyi szállal kötődött a Felvidékhez, ahol többek közt tanult, oktatott, kísérletezett, kutatóállomásokat épített ki stb. Tulajdonképpen Selmecbányán bontakoztatta ki tehetségét, s gyarapította azt az örökséget, melyet családjától kapott. A Miskolchoz tartozó Felsőhámoron született 1857. április 2-án. Eredeti családneve Vlkolinszky volt, édesanyját pedig Herman Franciskának hívták. Az anya testvére volt a nagy természettudósnak, Herman Ottónak. Mivel Vadas édesapját korán elveszítette, az anyai nagybácsi jelentős szerepet vállalt nevelésében. A fiatal Vadas többek közt neki is köszönheti természetszeretetét.

Miskolcon és a selmeci evangélikus líceumban végezte középiskolai tanulmányait. 1874-től erdészetet tanult a selmecbányai akadémián. 1881-ben a máramarosszigeti, 1882-ben pedig az óvári erdőgazdaságnál gyakornokoskodott. 1885-ben Temesvár mellett igazgatta az ország második erdőőri szakiskoláját.

1891-ben került vissza Selmecbányára, s 1904-ig az akadémia növénytani tanszékén dolgozott. 1904-től az első államfordulatig az intézet erdőműveléstani tanszékének tanára és vezetője, s közben az 1908–1910-es tanévekben az akadémia rektora is. A selmecbányai évtizedek gazdag tevékenységgel teltek el. 1897-ben az akadémia mellett megalapította a Központi Erdészeti Kutatóállomást, s közreműködött a Kisiblyei Arborétum megteremtésében is.

Vadas Jenő, valamint a selmeci akadémia épülete

Vadas Jenő, valamint a selmeci akadémia épülete

1908-ban felépítette az erdészeti laboratórium épületét. (Herčko, I., 1995. 263. l.) Vadas főiskolai működése „meghatározó volt a magyar erdőgazdaság története szempontjából is. Nemzedékek sorát nevelte fel, akik a hazai erdőgazdaság minden ágában hirdették, alkalmazták professzoruk elveit, eredményeit”. (Dr. Oroszi S., 1989. 532–536. l.)

A millennium évében Vadas feldolgozta a selmeci erdészeti akadémia történetét, amely Budapesten jelent meg (1896) az alábbi címmel: A Selmecbányai M. Kir. Erdőakadémia története és értesítője. A közel 400 oldalas kiadvány három időszakra tagolva tárgyalja az intézet történetét. Az első időszak az intézet alapításától az akadémia alapításáig (1808– 1846), a második az erdészeti tanintézet akadémiává történt átalakításától kezdve a német nyelv eltörléséig (1846–1867), a harmadik pedig a magyar tannyelv életbelépésétől (1867) Magyarország fennállásának ezredik évéig (1896) terjed. Az akadémia történetének részletes áttekintését és elemzését a tantervek ismertetése, a taneszközök és laboratóriumok, a kísérleti telepek bemutatása követi. A szerző továbbá közli az erdőakadémia egykori hallgatóinak névsorát, s a jeles tanárok (Wagner Károly, Lázár Jakab, Illés Nándor, Sóltz Gyula, Szécsi Zsigmond, Bedő Albert, Beiwinkler Károly, Belházy Emil, Divald Adolf stb.) részletes életrajzát. Vadas könyve „ma is egyik alapforrása” az erdészeti szakoktatás történetének. (Oroszi S., 1989. 533. l.)

Vadas Jenő egyik kötete a szerző könyvtárából

Vadas Jenő egyik kötete a szerző könyvtárából

A millennium előtt és az ünnepségek után Vadas sok külföldi utat tett. 1893-ban Németországban és Svájcban az erdészeti kutatásügyet vizsgálta. Ugyanabban az évben Bécsben részt vett az Erdészeti Kutatóállomások Nemzetközi Szövetségének első kongresszusán is. Itt jegyezzük meg, hogy ez a társaság 1910-ben, a IV. nagygyűlésén Brüsszelben elnökké választotta Vadast.

1895-ben Boszniában, 1897-ben Stockholmban járt. Közben kitartóan szorgalmazta a magyarországi erdészeti kísérleti állomások felállítását, mígnem 1897-ben Darányi Ignác földművelésügyi miniszter azt el is rendelte. Vadas lett a kísérleti állomások első vezetője, aki még jelentősebb tudományszervező és gyakorlati kísérletező munkába kezdett.

A magyarországi erdészeti kísérletügy megteremtője szakirodalmi munkásságában is kiemelkedő eredményeket ért el. 1898-ban Budapesten megjelent az Erdőneveléstana, amely tartalmazza az erdőművelés alapfogalmait és eszközeit, a jelentős fafajták erdőművelési munkáit stb. Ugyancsak 1898-ban adták ki Budapesten Az árvízvédelmi füzesek telepítése és nevelése című könyvét is. Ez jó segítséget nyújtott a folyók szabályozásához és az árterületek rendezéséhez. 1911-ben közzétette újabb művét, Az akácfa című monográfiáját, amely 1914-ben németül is megjelent.

A világháború utáni államfordulat nagy törést jelentett Vadas életében. Hiszen az elcsatolt területeken maradtak az általa kiépített olyan jelentős kísérleti állomások, mint a szabadkai és a temesvári, illetve a selmecbányai, a besztercebányai, a likavkai, a csorbai és a tátralomnici. Hátralévő éveiben Vadas alig alkotott valamit. 1922. július 21-én Budapesten hunyt el. A Farkasréti temetőben helyezték őt örök nyugalomra. Tiszteletére 1930-ban Sopronban szobrot állítottak. Végül itt jegyezzük még meg, hogy a selmeci jeles személyiségek lexikonában Vadas halálozási helyét tévesen Selmecként tüntetik fel. (Herčko, 1995. 263. l.)

(Csáky Károly – felvidek.ma)

erdomezolike

Hozzászólások

hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?