Utazz az Erdő-Mezővel a szeptemberi Forest Romania erdészeti kiállításra!

2017. szeptember 28. és 30. között második alkalommal rendezik meg a Brassó melletti Zajzonban a Forest Romania erdészeti gépkiállítást, amely a korábbinál nagyobb gyakorlati területtel várja az érdeklődőket. A rendezvényre az Erdő-Mező utazással együtt három napos, buszos szakmai utat szervez tolmáccsal, szakvezetéssel és némi erdélyi várlátogatással. Jelentkezzen Ön is, és tesztelje velünk az erdészeti gépeket Erdély csodálatos tájain.
Utazz az Erdő-Mezővel a szeptemberi Forest Romania erdészeti kiállításra!
Új bemutató terület és tesztvezetési lehetőség A 2017-es Forest Romania erdészeti kiállításon új bemutatóterületeket alakítanak ki, ahol az eddigieknél is több gyakorlati bemutatóval várják a látogatókat. Ezek helyszíne 3,3 kilométerre lesz a kiállítási tértől, ahova folyamatosan közlekedő buszjárattal juthatnak ki a látogatók. A szervezők azt ígérik, hogy az új terület sokkal jobb lesz mint 2015-ben, hiszen a kisebb átmérőjű faállomány megfelelő körülményeket biztosít a bemutatókhoz. Összesen 8 bemutató helyszín lesz egy 1,2 km hosszú területen (maximum 150 méter szintkülönbséggel). A Forest Romania erdészeti kiállításon olyan cégek is ott lesznek, mint az Elmas vagy az Irum. Az új bemutatóterületen tesztelésre is lesz lehetőség, hiszen a munkavédelmi szabályok betartása mellett az érdeklődők kipróbálhatják a forwardereket, harvestereket, traktorokat, vonszolókat. irum_taf_4 A 2015-ös Forest Romania kiállításhoz hasonlóan a kötélpályás rendszereket is a gyakorlatban mutathatják be a kereskedők.

Utazzon a Forest Romania erdészeti kiállításra az Erdő-Mezővel

  Az idei Forest Romania kiállításra az Erdő-Mező három napos, buszos szakmai utat kíván szervezni, amely során tolmáccsal és szakmai információkkal segítjük a velünk Erdélybe utazó erdészeket, erdőgazdálkodókat.
"Az ágazat nagy része olvassa írásainkat, nézi videóinkat, néhol még találkozni is szoktunk, ám ezúttal lehetőség nyílik arra is, hogy három nagyszerű, feledhetetlen napot töltsünk el együtt Dél-Erdély csodálatos tájain" - Rákóczi Ágnes, Kovács Zoltán, Gribek Dániel
A minimális létszám elérése esetén az alábbi részletek szerint zajlana a program: 1. nap: Utazás Felszállás: Budapest, Hősök tere, 6:00 óra (további felszállási lehetőség Budapest-Szeged vonalon az M5-ös autópálya valamelyik pihenőjében előre egyeztetve) Utazási idő: kb. 12 óra Közben: rövid várlátogatás (Fogaras) 2. nap: Kiállítás látogatás Angol-német-magyar tolmáccsal Fakultatív programokkal Szakvezetés szervezés alatt Este fakultatív városnézés Brassóban (a kiállítástól függően) 3. nap: Utazás haza Közben: rövid várlátogatás (Vajdahunyad, időtől függően Déva) Várható érkezés: 22:00 Szállás: Ana Hotels Sport (Brassópojána); kb. 45 percre a kiállítástól Félpanzió (reggelivel, vacsorával) Ebéd egyénileg Elhelyezés: Két különágyas szobákban. Egyedi igény esetén egyágyas elhelyezés is megoldható Részvételi díj: 2 ágyas szoba (két külön ággyal, reggelivel, vacsorával): 64.000 Ft 1 ágyas szoba (reggelivel, vacsorával): 76.000 Ft Az ár tartalmazza az utazást, a biztosítást, a szállást, két vacsorát és két reggelit, a rendezvény belépőjegyét és a tolmácsot. A várak belépőjegyeit és a reggelin és vacsorán kívüli étkezést nem tartalmazza! Jelentkezési határidő: 2017. július 20. A jelentkezési lap IDE kattintva tölthető le >>> A kitöltött jelentkezési lapot a rakoczi.agnes@erdo-mezo.hu címre kérjük megküldeni! További információ: Rákóczi Ágnes 06-20-285-30-64 Jöjjön velünk, és szerezzen szakmai információkat a Forest Romania erdészeti kiállításon, valamint felejthetetlen élményeket Dél-Erdélyben! A szervezők fenntartják a jogot, hogy nem megfelelő létszám esetén a szakmai utat nem tartják meg, amiről időben értesítik a partnereket. forest_romania_logo (Erdő-Mező Online - www.erdo-mezo.hu) erdomezolike