Mégsem lesz Bábolnai Gazdanapok 2017-ben

Sokáig kérdéses volt, ám a szervezők bejelentették, hogy idén a tervezettel ellentétben nem lesz Bábolnai Gazdanapok. "Múlt hét végén meghozott Minisztériumi döntés alapján a Bábolnai Gazdanapok 2017-ben elmarad" - olvasható a rövid tájékoztatóban. Az ok nyilvánvalóan az, hogy a Komárom-Esztergom megyei rendezvény augusztusi-szeptemberi időpontja túl közel esett volna az OMÉK-hoz, amelyet idén szeptember 20. és 24. között rendeznek meg a HUNGEXPO területén.
Mégsem lesz Bábolnai Gazdanapok 2017-ben
Bár a Bábolnai Nemzetközi Gazdanapoknak minden évben több erdészeti vonatkozás is van, a gépesítés és a szakma iránt komolyan érdeklődő erdőgazdálkodók, erdészek, fakitermelők nem maradnak rendezvény nélkül, hiszen szeptember 7. és 9. között idén is minden érdeklődőt vár az innoLignum Sopron erdészeti és faipari szakvásár a Novomatic Aréna területén. A 2016-os Bábolnai Gazdanapokon a Vértes Erdő Zrt. is kiállítóként volt jelen, amely során a biomassza előállítását és a fakitermelők munkáját is bemutatta az állami erdőgazdaság. Korábban, a 28. Bábolnai Gazdanapok idején pedig egy erdészeti gépet, a Bagodi Mezőgép energiaerdő betakarítógépét díjazták a szervezők. Bővebben a 2017-es OMÉK-ról >>> [caption id="attachment_38006" align="aligncenter" width="599"]Albach Diamant 2000 aprítógép Albach Diamant 2000 aprítógép[/caption] (Erdő-Mező Online - www.erdo-mezo.hu) erdomezolike