Március 6-án felfüggesztik a kertészeti géptámogatást

A rendelkezésre álló forrás kimerülése miatt „A Kertészet korszerűsítése – kertészeti gépbeszerzés támogatása” című pályázat felfüggesztéséről döntött az Irányító Hatóság. A kiírásra eddig 27 milliárd forint igény érkezett.
Március 6-án felfüggesztik a kertészeti géptámogatást
A pályázatra a mezőgazdasági termelők, illetve csoportjaik 2017. január 6-ától kezdhették meg támogatási kérelmeik benyújtását. Az Irányító Hatóság közleménye értelmében erre legkésőbb 2017. március 6-án 24 óráig lesz lehetőségük. Ezt követően a felhívás – a forráskeret kimerülése miatt – felfüggesztésre kerül. A projektek sikeres megvalósulása érdekében fontos, hogy az ügyfelek részletesen tájékozódjanak a pályázati követelményekről, és a felfüggesztést megelőzően gondoskodjanak a támogatási kérelem véglegesítéséről, illetve benyújtásáról. A felfüggesztésről részletesebben IDE kattintva olvashat >>> (Miniszterelnökség) erdomezolike