Lepkeper - 2017 elején jöhet a folytatás az első hét után

Pénteken véget ért a kokadi erdőgazdálkodó lepke büntetőperének első hete, három egész napos tárgyalással. Zeke László a Dr. Zeke Ügyvédi Iroda hivatalos Facebook oldalán számolt be az eddig történekről, és arról, hogy a folytatás várhatóan 2017. év elején következik.
Lepkeper - 2017 elején jöhet a folytatás az első hét után
"Véget ért a lepke büntetőper első hete, három egész napos tárgyalással. Még mindig nem sikerült megtudnunk, hogy az ügyészség (az ott nem lévő lepkéken túl) pontosan mely védett növények megkárosítását igyekszik védencemre bizonyítani. A területen lévő összes védett növényt GPS koordinátákkal beazonosították, ezek közül hiányolnak darabszám szerint annyit, amennyi a vádban szerepel, de hogy melyiket, azt nem tudni. Azt sem tudjuk, hogy ezeket miképpen károsíthatta meg védencem (miután nem ő vezette a szárzúzó berendezést) és miután, aki a gépet kezelte, azt meg sem gyanúsították! Furcsán firtatják azt is, hogy védencem miképpen szerzett engedélyt a tevékenységre, ami meddő vitának tűnik, mert az engedélyeztetést korábban két bíróság és a felettes, felügyeleti közigazgatási hatóság is vizsgálta, és jogerősen megállapította, hogy védencem jogszerűen járt el. (Szóval van itt három jogerős döntés, ami nem megkerülhető!) Védencem nem titkolt el semmit az engedélyező hatóság elől, akinek magától kell tudnia, hogy mit és milyen feltételekkel engedélyezhet, a felelősséget nem sózhatja az ügyfélre! Teljesen elfogadhatatlan, hogy az erdészeti hatóság nem tudott a Natura 2000-es területről, ne ismerte volna annak természeti értékeit, hiszen az engedélyező hatóság jogelődje korábban perben állt védencemmel, és éppen azért nyert pert (és tiltotta meg számára a területen a fásítást), mert azt képviselte, hogy a terület természeti értékei ezt nem bírnák el. A 2011-12-es események miatti pereskedés-sorozat folytatására a bíróság hivatalból fog határnapot tűzni, vélhetőleg 2017. év elején" - olvasható a Dr. Zeke Ügyvédi Iroda Facebook oldalon.
(Erdő-Mező Online - www.erdo-mezo.hu) erdomezolike