Halálos balesetért büntetik a felelőtlen favágót

Egy év 10 hónap fogház vár arra a vádlottra, aki nem engedélyezett területen vágott ki fát két társával, akik közül egyikük a megfelelő munkavédelmi felszerelés és a munkabiztonsági szabályok ismeretének hiányában balesetet szenvedett, majd életét vesztette.
Halálos balesetért büntetik a felelőtlen favágót
2014. szeptember 21-én a vádlott, a sértett és annak testvére vékonyfa gyűjtése céljából mentek az Almáskeresztúr és Mozsgó közötti erdőbe, ahol a motorfűrész-kezelői bizonyítvánnyal rendelkező vádlott - a számára engedélyezett területtől eltérő helyen - egy körülbelül 20 méter magas, ikertörzsű fa lábon száradt törzsének kitermelését kezdte meg. A vádlott a munka megkezdése előtt nem ismertette a sértettel és annak testvérével a munkaterületre vonatkozó munkabiztonsági szabályokat, őket munkavédelmi felszereléssel nem látta el. A fakitermelés során egy lezuhanó fatörzs a munkavégzés helyétől 15 méter távolságra álló sértettre esett. A balesetet követően a sértettet először terepjáróval a közeli szilárd burkolatú útra szállították, ahol a mentők ellátták majd a pécsi traumatológiai klinikára, onnan az idegsebészeti klinikára szállították, ahol a sértett sérüléseibe másnap belehalt. (pecsiujsag.hu)