Székelyföld - Szeptember végétől erdei utak létesítésére is lehet pályázni

Szakál András igazgató, a Kovászna megyei vidékfejlesztési hivatal vezetője több újdonsággal is szolgált az elmúlt napokban. Nem kedvező hír, hogy a múlt hét végéig még két intézkedésnél fogyott el az éves pályázható keretösszeg az október 31-ei határidő előtt, így már nem lehet pályázni a Gazdaságok korszerűsítése (4.1-es) intézkedés állattenyésztői összetevőjére és a Nem mezőgazdasági típusú szolgáltatások létrejöttének és fejlesztésének támogatása (6.4-es) intézkedésre.
Székelyföld - Szeptember végétől erdei utak létesítésére is lehet pályázni
Az igazgató a múlt héten járt a mezőgazdasági minisztériumban és az országos ügynökségnél, és jó hírként közölte, hogy a miniszter változtatni szeretne a Kisgazdaságok támogatása nevű intézkedésnél. Ennél jelenleg a 8 és 12 ezer euró SO-érték közötti gazdaság 15 ezer eurót pályázhat meg támogatásként. „Az eddigi eredmények tükrében ezen intézkedés nem érte el fejlesztési célját, viszonylag kevesen pályáztak. Háromszéken tavaly mindössze 4 személy volt sikeres, idén sem lesz sokkal nagyobb a pályázók száma. A viszonylag kevés pályázat egyik okozója lehet, hogy túl magas a pályázatnál elfogadott minimális 8 ezer euró SO-érték, ehhez például egy gabonatermesztő gazdaságnál közel 15 hektár búza szükséges (egy hektár búza értéke 529 SO). Az intézkedés célja ellenben pontosan a kisgazdaságok támogatása lenne, elősegítve azok területbeli és, természetesen, jövedelembeli növekedését. Most azonban Dacian Cioloş miniszterelnök javaslatára a szakminiszter tervbe vette, hogy az elfogadható gazdaság értékét 4000 SO-ra csökkentik. A változtatást az unió szakbizottságának is jóvá kell hagynia” – nyilatkozta Szakál András. Az igazgató adatai szerint a hazai kisgazdaságok közül, ha megmarad a 8 ezer euró SO minimálisan elfogadható érték, 64 ezer gazdaság pályázhatna. Ha viszont az alsó határértéket lecsökkentenék 4 ezer euró SO-ra, közel 300 ezer kisgazdaság válhatna esélyessé. Az igazgató egy újabb pályázati lehetőségről is beszélt, információi szerint a hónap végéig elindítják a 4.3-as intézkedést, az erdei utak létesítésére és korszerűsítésére vonatkozó összetevő pályázhatóságát. Az intézkedésnél közel 100 millió euró kerül kiírásra ebben az évben. A pályázat útján a közhasználatú erdei utak létesítése, a már meglévők korszerűsítése és bővítése valósítható meg. Pályázhatnak az erdőtulajdonnal rendelkező helyi tanácsok és azok egyesületei, az erdőtulajdonnal rendelkező fizikai személyek egyesületei, a közbirtokosságok és azok a cégek, amelyek az állami tulajdonban levő erdőket adminisztrálják. A pályázónak vállalnia kell, hogy a beruházást a kifizetések után még 5 éven át karbantartja, viszont a karbantartás költségei (javítás, haszongépek bérlése) nem számolható el a pályázatban. A pályázatok elbírálása és kiválogatása pontozásos rendszer alapján fog történni. Több pont jár az új utak építésére (a korszerűsítésre nem szerezhető pont), 30 pont jár, ha az új vagy korszerűsítésre váró út hegyvidéken, 700 méter felett, 20 pont, ha dombvidéken és 10 pont, ha a mezőségen található, és pont jár az út által kiszolgált erdőnagyságra is. Az igazgató szerint a pályázat maximális értéke 1,5 millió euró lehet, önrész a pályázó részéről nem szükséges. taf_erdei_ut (3szek.ro) erdomezolike