Tarolt az Északerdő a bükkzsérci fakitermelő versenyen (+KÉPEK)

Öt csapattal indult az Északerdő Zrt. a bükkzsérci STIHL regionális fakitermelő versenyen, augusztus 27-én, ahol az állami erdőgazdaság két gárdája is dobogóra állhatott, egy további pedig hatodik lett, így indulási jogot szerzett az országos döntőre. Az Egererdő Zrt. csapata második helyen zárt a favágó versenyen.
Tarolt az Északerdő a bükkzsérci fakitermelő versenyen (+KÉPEK)
TELJES KÉPGALÉRIA A BÜKKZSÉRCI FAKITERMELŐ VERSENYRŐL >>> Bükkzsércen az elmúlt években már megszokhattuk, hogy igazi nyári meleg fogadja a favágókat a STIHL regionális fakitermelő versenyén. Ez idén, augusztus 27-én sem volt másképp, így a versenyzőknek nem csak a rönkökkel, hanem az izzasztó időjárással is meg kellett küzdeniük. bukkzserc_2016_24 A bükkzsérci megmérettetés különleges volt 2016-ban, hiszen mindeddig nem volt példa arra, hogy egy csapatban kizárólag női tagok vágják a fát, most azonban a Bükki Asszonyok történelmet írtak. Bár végül utolsó helyen zártak, és a második fordulóban a répáshutai STIHL-US Team csapata sportszerűen besegített nekik, kiválóan helyt álltak, és különdíjat is kaptak. bukkzserc_2016_33 A versenyt végül az Északerdő Zrt. I. csapata (Kiss Attila, Lengyel Lajos, Horváth László, Máté Viktor) nyerte meg, mögöttük második lett az Egererdő Zrt. Felsőtárkányi Erdészetének Irdatlanok gárdája (Kiss József, Kovács Bertalan, Kovács László, Hák Péter). Felfért még a dobogóra az Északerdő Zrt. IV. csapata; Rózsa Béla, Csáti Szabolcs, Dobi Balázs és Panyik Tamás harmadik lett a STIHL bükkzsérci versenyén. [caption id="attachment_34944" align="aligncenter" width="600"]I. helyezett: Északerdő Zrt. I. csapat I. helyezett: Északerdő Zrt. I. csapat[/caption] [caption id="attachment_34947" align="aligncenter" width="599"]II. helyezett: Egererdő Zrt. Felsőtárkányi Erdészetének Irdatlanok gárdája II. helyezett: Egererdő Zrt. Felsőtárkányi Erdészetének Irdatlanok gárdája[/caption] [caption id="attachment_34946" align="aligncenter" width="600"]III. helyezett: Északerdő Zrt. IV. csapata III. helyezett: Északerdő Zrt. IV. csapata[/caption] Ahogy a többi regionális versenyen, úgy Észak-Magyarországról is a legeredményesebb hat csapat juthatott tovább a szeptemberi országos döntőbe. Negyedik lett az Egererdő Zrt. Mátrai Csapata (Soltész Péter, Görömbei Attila, Jakab Szilárd, Kukucska Norbert), ötödik a STIHL-US Team (Mátrai Zoltán, Szívós Szilárd, Szkupéj Zoltán, Sziklai Ádám), hatodik pedig az Északerdő Zrt. II. csapata (Alberti Tamás, Pankotai Zoltán, Mátyás László, Darabos Géza). Folytatás szeptember 2-án, Györ mellett, a Göbös-majorban! Bükkzsérci eredmények: 1. Északerdő Zrt. I. 2. Egererdő Zrt., Felsőtárkányi Erdészet, Irdatlanok 3. Északerdő Zrt. IV. 4. Egererdő Zrt. Mátrai Csapat 5. STIHL-US Team 6. Északerdő Zrt. II. 7. Gyöngyösi Fakopáncsok 8. Pilisi Parkerdő Zrt. 9. Északerdő Zrt. III. 10. Óbükk Kft. 11. Északerdő Zrt. V. 12. Patkóhegyi Kandúrok 13-14. Bükki Asszonyok 13-14. Mátrai Erdész Versenyen kívül: Hanyi Hódok

Korábbi Erdő-Mező videók az idei fakitermelő versenyekről:

ERDŐ-MEZŐ VIDEÓK A TAVALYI FAKITERMELŐ VERSENYEKRŐL:

 

(Gribek Dániel - Erdő-Mező Online - www.erdo-mezo.hu) erdomezolike