Így küzdöttek a favágók az orfűi STIHL fakitermelő versenyen (+VIDEÓ)

Csodálatos környezetben, a Mecsek egyik legszebb részén, Orfűn rendezte meg a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság második, dél-dunántúli fordulóját a Mecsekerdő Zrt. Május 7-én az állami erdőgazdaságok diadalát hozta a megmérettetés miután a dobogóra a SEFAG Zrt – KNT, a Mecsekerdő Zrt – Ritrovi Kft. valamint a Zalaerdő Zrt. csapata állhatott fel. Pontosabban állhatott volna, ha az eredményhirdetést nem mossa el az eső...
Így küzdöttek a favágók az orfűi STIHL fakitermelő versenyen (+VIDEÓ)
TELJES KÉPGALÉRIA AZ ORFŰI FAKITERMELŐ VERSENYRŐL >>> "Bőszénfáról jöttünk, az egész csapat fakitermeléssel foglalkozik, és a SEFAG Zrt.-t képviseljük. Versenyszerűen már 6-7 éve foglalkozunk ezzel a munka mellett, és úgy látszik, eredményesen tesszük ezt" - mondta el az Erdő-Mezőnek Maretics Zsolt, a győztes SEFAG Zrt. - KNT gárda csapatkapitánya. Hozzátette: annak ellenére, hogy jól szerepeltek, egy kis szerencsére is szükségük volt, hogy megnyerjék a versenyt. "Én azt mondom, hogy hibátlanul sikerült elvégezni a dolgunkat, aminek nagyon örülünk mindannyian" A második helyen a hazai pályán versenyző Mecsekerdő Zrt. - Ritrovi Kft. csapata végzett, így a világbajnok magyar válogatott Rittlinger Róbert vezette gárda ismét készülhet a döntőre. A csapatkapitány azonban nem csak a hazai bajnokságban szeretne minél jobb eredményt elérni. "Idén a klasszikus fakitermelő versenyszériában világbajnoki év van, ami nekem érthető okokból nagyon fontos. A STIHL részéről is ezt tartják a számomra legfontosabbnak, mivel világbajnoki címem van, amit szeretnék megvédeni" - tudta meg az Erdő-Mező Rittlinger Róberttől, aki elmondta, hogy a felkészülés mellett a STIHL Timbersports szériában is megmutatja, mit tud. A STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság szintén fontos a világbajnok számára. "Ezen a versenyen a kezdetektől fogva részt veszünk, négyszer sikerült megnyernünk a sorozatot, úgyhogy ez a vérünkben van" - mondta el Rittlinger Róbert, aki hozzátette, hogy ezeknek a versenyeknek nagyon nagy szerepük van abban, hogy emelkedjen a szakma színvonala és elfogadottsága. "Valahogy ki kéne húzni a kátyúból az egész szakmát" - hangsúlyozta. Fiatal csapattal állt ki a dél-dunántúli regionális versenyre a Zalaerdő Zrt., a gárda pedig lendületes teljesítménnyel a harmadik helyet szerezte meg, így először végeztek dobogós helyen. "Mi Zalából érkeztünk, azon belül is a Bánokszentgyörgyi Erdészettől, Bicsák József vállalkozótól. Ez eddig a legjobb eredményünk, mert dobogósok még sosem voltunk. Az országos döntőre bejutottunk már, de nem az első három helyen" - tudtuk meg Tersztenyák Árpád csapatkapitánytól. Az Erdő-Mező kérdésére a fakitermelő elmondta: "a készülést megpróbáljuk ehhez hasonlóan megoldani, hogy a döntő is jól sikerüljön, ahol az első hatban szeretnénk bent lenni". A dobogósok mellett a Gyulaj Zrt., a Kaszó Zrt. és a Zselici Juniorok csapata készülhet a szeptemberi, országos döntőre. 12 csapat már bejutott, a következő regionális verseny pedig május 28-án, Keszegen lesz, augusztus 27-én Bükkzsércen, szeptember 3-án pedig a KAEG Zrt. területén folytatódik a versenysorozat. ERDŐ-MEZŐ VIDEÓ AZ ELSŐ IDEI REGIONÁLIS FAKITERMELŐ VERSENYRŐL (ÁSOTTHALOM): ERDŐ-MEZŐ VIDEÓK A TAVALYI DÉL-DUNÁNTÚLI ÉS KESZEGI FAKITERMELŐ VERSENYEKRŐL:

ERDŐ-MEZŐ VIDEÓK A TÖBBI TAVALYI REGIONÁLIS FAKITERMELŐ VERSENYRŐL ÉS A DÖNTŐRŐL:  

 

(Rákóczi Ágnes, Gribek Dániel - Erdő-Mező Online - www.erdo-mezo.hu) erdomezolike