Kiből lesz az erdész? - Általános iskolás csapatok versenyeztek a Sóstói-erdőben

Kiből lesz az erdész?A Sóstói-erdőben tartották meg a Kiből lesz az erdész? verseny városi döntőjét. A Nyírerdő Zrt. által meghirdetett megmérettetésen 6 általános iskolás csapat vett részt, akik akadályversenyen bizonyították tudásukat és ügyességüket. A versenyt az Erdők Hete programsorozat keretében rendezték meg.
Kiből lesz az erdész? - Általános iskolás csapatok versenyeztek a Sóstói-erdőben
Egy elméleti kérdésekből álló kérdőívet kellett kitölteniük a versenyre benevezett csapatoknak ahhoz, hogy bekerülhessenek a „Kiből lesz az erdész?” akadályverseny döntőjébe. Nyíregyháza 8 általános iskolájából 39 csapat nevezett a városi versenyre. A döntőbe a legjobb 6 csapat került, akik az Erdei Tornapályán mérhették össze tudásukat. – Azért jelentkeztem erre a versenyre, mert nagyon szeretem a biológiát, és hasznosnak tartom, hogy tudjuk az erdőt ápolni, és ne romboljuk a környezetünket – mondta Horváth Zsófia. Cél, hogy a diákok megismerjék az erdőt A Nyírerdő Zrt. minden évben az Erdők Hete programsorozata keretében rendezi meg a nyíregyházi felső tagozatos iskolások számára a „Kiből lesz az erdész?” akadályverseny döntőjét. A verseny célja, hogy a tanulók megismerjék az erdőt, az állatokat és a növényeket. – Azt szeretnénk, ha a gyerekek minél többet tudnának az erdőről, szeretnének is az erdőbe járni és járjanak utána azoknak, amiket eddig még nem tudtak – mondta Petrilláné Bartha Enikő, a Nyírerdő Pál Miklós Erdészeti Erdei Iskola vezetője. – Elég nehéz feladatokat adtunk a tanulóknak, megadtuk hozzá az irodalmat, hogy hol lehet utánanézni, és adtunk elegendő időt, hogy a könyvekből szépen felkészüljenek. Rókavadászat, célba dobás és dalfelismerés A 3 fős csapatokból álló versenyzők 6 állomáson mérték össze tudásukat. Volt a Sóstói-erdőben rókavadászat, makkal célba dobás madárodúba, erdővel kapcsolatos szavakból betűjáték, évgyűrűszámolás és dalfelismerés is. A kisdiákok elméleti és gyakorlati tudásukat is megmutathatták. – Sokat készültünk erre a versenyre – mesélte Legény Lili. – Az erdő élővilágát kellett tanulmányoznunk, az internet és könyvek segítségével elég könnyen fel lehetett készülni. Érdekesnek találtam, amit tanulnunk kellett, nem volt nagy megerőltetés. A verseny végén kiderült, kiből lesz az erdész. A megmérettetés résztvevői oklevelet kaptak, a legjobban teljesítő csapatok az erdővel kapcsolatos könyvekkel és társasjátékokkal térhettek haza. (nyiregyhaza.hu) erdomezolike