OMÉK 2015 - Díjat kapott a Zalaerdő Zrt. Csiga-túra tanösvénye és a SEFAG Zrt. Zselici Csillagparkja

Látogatóközpont és Tanösvény kategóriában három-három nyertest hirdettek a Földművelésügyi Minisztérium, a Nemzetgazdasági Minisztérium, valamint a Magyar Turizmus Zrt. közös Az év ökoturisztikai létesítménye 2015 pályázatán, egy komplex ökoturisztikai élményt nyújtó helyszín pedig különdíjas lett.
OMÉK 2015 - Díjat kapott a Zalaerdő Zrt. Csiga-túra tanösvénye és a SEFAG Zrt. Zselici Csillagparkja
A Magyar Turizmus (MT) Zrt. a díjátadót követően az MTI-vel közölte: az idei pályázatban az ökoturisztikai létesítmények kínálatuk látogató- és családbarát jellege alapján mérettek meg, a címet idén hatodik alkalommal adták át. A díjátadó ünnepség a Turizmus Világnapján, szeptember 27-én volt az Országos Élelmiszeripari és Mezőgazdasági Kiállítás és Vásáron (OMÉK). Látogatóközpont kategóriában első helyezést ért el a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság által üzemeltetett Ős-Dráva Látogatóközpont Szaporcán. Második lett a Rippl-Rónai Múzeum Fekete István Látogatóközpontja a kaposvári Deseda-tónál. Harmadik a Bakonyerdő Zrt. gyenesdiási Természet Háza Látogatóközpontja lett. Tanösvény kategóriában első helyezést ért el a Zalaerdő Zrt. által létrehozott zalakarosi Csiga-túra tanösvény, második a gyomaendrődi Erzsébet-ligeti tanösvény, kilátó és lombkoronasétány. Harmadik a tiszafüred-tiszaörvényi Örvényi Pákász tanösvény lett. Különdíjat kapott a leginnovatívabb létesítmény, a zselickisfaludi Zselici Csillagpark. A közlemény idézi Fazekas Sándor földművelésügyi minisztert, aki elmondta: a nemzeti parkok és a védett területek másfél milliós látogatottsága is azt mutatja, hogy nő az érdeklődés irántuk. Ruszinkó Ádám turizmusért felelős helyettes államtitkár kiemelte: míg korábban a turizmusfejlesztés főbb területeiként az egészségturizmus, a hivatásturizmus és a kulturális turizmus került a fókuszba, jelenleg a turizmusfejlesztési koncepcióban a szerényebb jövedelműek által is igénybe vehető turisztikai kínálat bővítése hangsúlyos, különös tekintettel a természetjárásra, a kerékpáros és falusi turisztikai lehetőségekre, a vallási turizmusra és az ökoturizmusra. Faragó Péter, az MT Zrt. vezérigazgatója örömtelinek nevezte, hogy az ökoturizmus területén is folyamatosak a fejlesztések, amelyek arra irányulnak, hogyan lehet a természetet minél színesebben, kreatívabban, interaktívan bemutatni. A cím elnyerésére ökoturisztikai létesítmények üzemeltetői pályázhattak ökoturisztikai látogatóközpont és tanösvény kategóriákban. A pályázatra az ország különböző tájairól összesen 14 pályamunka érkezett. (MTI) erdomezolike