Romániában és Erdélyben vett erdőket az Ikea

Az Ikea csoport 33 600 hektár erdőt vásárolt: a Kárpátok keleti és déli oldalán fekvő Botosani, Vrancea, Buzau és Prahova megyékben, illetve az erdélyi Bihar megyében – közölte csütörtökön a Mediafax román hírügynökség az Ikea közleményére hivatkozva.

Romániában és Erdélyben vett erdőket az Ikea

Frederik de Jong, az Ikea Románia elnöke elmondta: Románia lesz az első ország ahol az Ikea csoport saját erdővel gazdálkodik, és azt tűztük ki célul, hogy példát mutassunk az erdőgazdálkodás fenntarthatóságára. Az elnök hozzátette: Románia lesz az első olyan ország, ahol az Ikea nyersanyaggal is rendelkezik, bútorgyártókkal is együttműködik, és kereskedik is a termékeivel. Az Ikea termékeit 2007 óta lehet megvásárolni Romániában, egy bukaresti áruházban. A bútorgyártó a második romániai üzletét is a fővárosban fogja megnyitni. ikea_erdo (HVG) erdomezolike