Sosem volt még olyan meleg, mint 2014-ben - a kiterjedt mérések kezdete óta

A 2014-es év valószínűleg a valaha tapasztalt legmelegebb év lesz a kiterjedt mérések kezdete óta globálisan. Friss elemzések szerint szinte biztosra vehető az is, hogy az európai régióban is a legmelegebb év lesz a tavalyi. Magyarországon is leváltotta az első helyről az eddigi rekorder 2007-es évet az OMSZ meteorológiai adatbázisában tárolt adatok alapján készült gyors leltár szerint.
Sosem volt még olyan meleg, mint 2014-ben - a kiterjedt mérések kezdete óta
A Meteorológiai Világszervezet (WMO) ideiglenes nyilatkozatot jelentetett meg az éghajlat állapotáról, amit az ENSZ 20. Részes Felek Konferenciájának idejére időzített. A Limában rendezett klímakonferencián azt vitatták meg, hogy milyen módon lehetne csökkenteni az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását 2020 után. A 2014-es év az egyik legmelegebb, ha nem a legmelegebb lesz az előzetes becslések szerint, adta közre a WMO. Ez főként a rekord magas globális tengerfelszín hőmérsékletnek köszönhető. A magas tengerfelszín hőmérsékletek, más tényezőkkel együtt, hozzájárultak ahhoz, hogy kivételesen heves esőzések és áradások léptek fel több országban, sokfelé pedig szélsőséges aszályok alakultak ki. A WMO előzetes állásfoglalása szerint 2014-ben a globális átlaghőmérséklet a szárazföld és a tengerfelszín hőmérséklet átlagában, a január-októberi időszakban körülbelül 0,57 °C-kal alakult a 1961-1990 referencia időszak átlaga (14,00 °C) felett, és 0,09 °C-kal haladta meg az elmúlt tíz év (2004-2013) átlagát. A 2014-es valószínűleg a legmelegebb év lesz a kiterjedt mérések kezdete óta, megelőzve a 2010-es, 2005-ös és az 1998-as esztendőket. Ez a tény megerősíti a hosszú távú melegedési tendenciát. Fontos megjegyezni, hogy a legmelegebb évek rangsorában csak néhány század fok dönti el a helyezéseket, így a különböző adatsorok más-más rangsort eredményezhetnek. A 2014-ről eddig rendelkezésre álló méréseket figyelembe véve a tizennégy-tizenöt legmelegebb feljegyzett év mindegyike a XXI. században lépett fel, nem torpant meg tehát a melegedés. „Amit 2014-ben tapasztaltunk, az összhangban van azzal, amit a változó klíma produkálhat. Rekord magas hőmérsékletek, özönvízszerű esőzések és áradások, amik számos régióban környezeti károkat okoztak, lehetetlen életkörülményeket eredményeztek, és életeket oltottak ki. Ami különösen szokatlan és nyugtalanító ebben az évben, hogy hatalmas területeken volt magas az óceánfelszín hőmérséklete, köztük az északi féltekén is", mondta Michel Jarraud, a WMO főtitkára. [caption id="attachment_15513" align="aligncenter" width="512"] 1. ábraA globális óceáni hőtartalom anomáliái a 0-700m rétegben 1955-től 2014-ig. A piros görbe mutatja a háromhavi átlagokat a 2014 július-szeptemberi átlaggal bezárólag, a fekete görbe az éves átlagokat 2013-ig, a kék vonal pedig az ötéves átlagokat szemlélteti. Forrás: NOAA/NESDIS/NODC 1. ábra
A globális óceáni hőtartalom anomáliái a 0-700m rétegben 1955-től 2014-ig.
A piros görbe mutatja a háromhavi átlagokat a 2014 július-szeptemberi átlaggal bezárólag,
a fekete görbe az éves átlagokat 2013-ig, a kék vonal pedig az ötéves átlagokat szemlélteti.
Forrás: NOAA/NESDIS/NODC[/caption] A 2014-es év éghajlati állapotáról szóló végleges állásfoglalást 2015 márciusában teszi közzé a WMO. A korábbi értékelő jelentések honlapunkon olvashatók. 2014 Európában is a legmelegebb év A legújabb elemzések szerint a 2014 január és november közötti hőmérsékleti adatok alapján szinte biztosra vehető, hogy 2014 az európai régió legmelegebb éve lesz. Előzetes becslések szerint a 2014-es év középhőmérséklete 0,3 °C-kal felülmúlja a korábbi rekordot, amit a 2007-es év állított be. A „Top-10” évek majdnem mindegyike 2000 utáni, az egyetlen kivétel az 1998-as, ami a hatodik helyen áll. Magyarországon is rekorder a 2014-es év A 2014-es és sok szempontból eltért a szokásostól. Igen enyhe téli hónapokkal kezdődött. Februárban, ami a legszárazabb hónap térségünkben, nagyon sok eső hullott. A június nagyon száraz volt, de a júliusi és az augusztusi esőzések pótolták a hiányt, sőt, a szokásos mennyiségeket is jóval felülmúlták. Az ősz is átlag feletti hőmérsékleteket hozott, és a december utolsó napjaiban beköszöntött tél sem változtatott lényegesen a statisztikákon. Az Éghajlati visszatekintőkben tájékozódhatnak az elmúlt hónapok hőmérsékleti és csapadékviszonyairól. Az adatok jelenlegi feldolgozottsága mellett az országos éves középhőmérsékletek sorában a 2014-es éves középhőmérséklet az első helyre került. 2014 középhőmérséklete 11,86 °C-nak adódik. Ez az érték az 1961-1990-es átlagot 2,04 °C-kal, a legutóbbi, 1981-2010-es normált pedig 1,51 °C-kal múlja felül. [caption id="attachment_15512" align="aligncenter" width="165"]Táblázat: Az első tíz legmelegebb év 1901-től Táblázat: Az első tíz legmelegebb év 1901-től[/caption] Az 1901 óta rögzített mérések alapján a lineáris trendmodell szerint 1,2 °C a becsült hőmérséklet emelkedés Magyarországon. Régiónk a globális átlagos tendenciánál (0,89 °C 1901-től 2012-ig) jobban melegszik, így az éghajlat monitoringja, az éghajlati változások folyamatos nyomon követése elengedhetetlen a felkészülési stratégiák megalapozásához (2. ábra). [caption id="attachment_15511" align="aligncenter" width="512"]2. ábraAz országos éves középhőmérsékletek alakulása 1901-2014 között.Az oszlopok az 1981-2010-es normálhoz viszonyított anomáliákat, a piros görbe pedig a tízéves mozgó átlagot jelöli. 2. ábra
Az országos éves középhőmérsékletek alakulása 1901-2014 között.
Az oszlopok az 1981-2010-es normálhoz viszonyított anomáliákat,
a piros görbe pedig a tízéves mozgó átlagot jelöli.[/caption] (met.hu) erdomezolike